Női futsal: a második félidőben ötöt kaptunk a vb-ezüstérmestől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.07. 20:53
A moszkvai Győzelem Napja torna második játéknapján a világ egyik legjobb női futsalválogatottjával, a spanyol nemzeti együttessel játszott a magyar csapat, amely az első félidőt gól nélküli döntetlennel zárta, de a második játékrészre elfogyott az ereje, s 5–0-s vereséget szenvedett – számolt be róla az mlsz.hu.

Az oroszok elleni tegnapi szoros vereség után (1–3) a rendkívül erős, a 2013-as női futsal vb-n ezüstérmes spanyol válogatottal játszott női futsalválogatottunk. Sajnos már a mérkőzés elején láthatóvá vált, hogy a spanyol lányok rendkívül magas szintű technikai és taktikai tudással vannak felvértezve.(1–3) a rendkívül erős, a 2013-as női futsal vb-n ezüstérmes spanyol válogatottal játszott női futsalválogatottunk. Sajnos már a mérkőzés elején láthatóvá vált, hogy a spanyol lányok rendkívül magas szintű technikai és taktikai tudással vannak felvértezve.

Az első félidőben folyamatos fölényben játszottak a spanyolok, ám a 10. perc után kijöttünk a szorításból és két lehetőségünk is adódott, de Megyes a kapu mellé gurított ígéretes helyzetben, Újvári emelése pedig pár centivel elkerülte a kaput. A spanyolok kissé tanácstalanná váltak, és hiába voltak technikai fölényben, kevés helyzetet alakítottak ki. Sokat elmond az első félidőről, hogy szabálytalanság nélkül tudták lehozni a nulla nullát Vincze Anikóék.

Ami elég volt az első félidőben, az kevésnek bizonyult a másodikban. Nem a játékosok akaratával volt a baj, hiszen a csapat minden tagja becsülettel küzdött, azonban az idő múlásával kijött a felek közötti tudáskülönbség, a spanyolok frissebbek voltak és öt gólt is sikerült szerezniük, ezzel 5–0-ra megnyerték a találkozót.

„Ismételten büszke vagyok a lányokra, hiszen egy nagyon intenzív mérkőzés utáni napon a világ legjobb csapata ellen kiválóan helytálltak. A spanyol csapatot a világ egyik legjobb edzője irányítja, a játékosok nagyon gazdag taktikai repertoárral vannak felszerelve. Voltak lehetőségeink, de sajnos ezek kimaradtak, a második félidőben pedig már nem sikerült tartani az ellenfél játékosait. A kapu elé érkező spanyol játékosokat nem sikerült időben felvennünk, ennek egyértelműen kondicionális okai voltak. Ki kell emelni a lányok mentális hozzáállását, erre a jövőben bízvást lehet építeni" –mondta a mérkőzés után Illa Jordi megbízott szövetségi edző.

A torna utolsó napján, pénteken Iránnal mérkőzik meg a válogatott.

NŐI FUTSAL, NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA (MOSZKVA)
2. FORDULÓ
Spanyolország–Magyarország 5–0 (0–0)

Magyarország:Vincze Anikó Ganczer Hajnalka, Megyes Ágnes, Radics Ágnes, Szekér Anita. Cserék:Bocsárdi Eszter, Csepregi Gabriella, Kovács Aliz, Újvári Krisztina, Varga Adél, Ganczer Hajnalka, Nagy Ágnes, Bernhardt Barbara

A másik mérkőzésen: Oroszország–Irán 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik