U19: kiszenvedett egygólos győzelem Ciprus ellen

Vágólapra másolva!
2014.04.08. 20:20
A 88. percben szerzett Mervó Bence-góllal 1–0-ra legyőzte Ciprust a magyar U19-es válogatott Telkiben.

A Telkiben megrendezett mérkőzésen első alkalommal lépett pályára a válogatottban Kővári Róbert, a Pécs támadója, és hosszú idő után tért vissza az együttesbe Szántó Gergő, aki az elmúlt két évben nem volt kerettag, de most esélyt kapott a bizonyításra.

Az mlsz.hu beszámolója szerint Mészöly Géza csapata gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, de a mezőnyfölény meddőnek bizonyult, a ciprusiak harcosan, agresszívan védekeztek, alaposan megnehezítve a támadók feladatát. Igazán nagy lehetőség nem volt a gólszerzésre, ráadásul Lorentz Mártont sérülés miatt 28 perc után le kellett cserélni.

A második félidőre sem változott jelentősen a játék képe, Mészöly Géza cserékkel igyekezett frissíteni az együttesen, ennek köszönhetően a hajrára fordulva egyre veszélyesebbé vált a magyar támadójáték. A győztes gólt a 88. percben szerezte meg a válogatott, ekkor Berecz Zsombor maga mögött hagyott néhány védőt a bal szélen, pontosan tette középre a labdát, az érkező Mervó Bence pedig 5 méterről a hálóba helyezett.

A két csapat csütörtök 17 órától ismét megmérkőzik egymással Telkiben, a találkozót a Sport1 élőben közvetíti.

Magyarország–Ciprus 1–0 (0–0)
Magyarország:
Hrabina (Székely, 68.) – Lorentz (Medgyes, 28.), Asztalos, Bobál D., Forgács – Németh M., Nagy D., Szántó (Mervó, 59.) – Kővári (Vida, 59.), Balogh N. (Farkas Z., 46.), Varga Sz. (Berecz, 76.)
G:
Mervó (88.)

Legfrissebb hírek

Nincs meg a spanyolok tizedik U19-es Eb-címe, a hollandok öngóllal győztek a döntőben

Minden más foci
2025.06.26. 22:03

Tizenegy gól, mesternégyes, tripla, hosszabbítás, dráma: Spanyolország az U19-es Eb első döntőse

Minden más foci
2025.06.23. 19:51

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.20. 21:32

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

U19-es Eb: 10 gólos német–angol, sima holland meccs

Minden más foci
2025.06.17. 22:41

Pontot mentett Anglia az U19-es Európa-bajnokságon, a hollandok elintézték a németeket

Minden más foci
2025.06.14. 21:00

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Az U17-es után az U19-es válogatott sem jutott ki az Eb-re, bombagóllal verték meg a mieinket a dánok

Magyar válogatott
2025.03.22. 22:18
Ezek is érdekelhetik