Válogatott: Sajnos beseggeltünk a kapunk elé - Lovrencsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 20:56
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett Győrben Finnországtól az új szövetségi kapitány, Pintér Attila bemutatkozó találkozóján. A találkozó 53. percében lecserélt Lovrencsics Gergő csalódottan értékelt a lefújás után.

„Természetesen csalódott vagyok, többet vártam a mérkőzéstől és a saját teljesítményemmel sem voltam elégedett. Két ellentétes félidő volt, az első játékrészben sajnos beseggeltünk a kapunk elé. Ez nem volt tudatos, ezért pedig támadásban túl nagy területeket kellett volna befutnunk. A második félidőben rendszert váltottunk, próbáltunk többet támadni, de ekkor gólokat kaptunk” – értékelt szomorúan a Nemzeti Sport Online-nak Lovrencsics Gergő.

„A klubomban mást kell játszani, mint itt. Amikor felzárkóztam a támadásokhoz, sajnos nem értem vissza védekezésben. Tapasztalatszerzésnek jó volt a mérkőzés, láthatjuk, miben kell fejlődnünk. Megyünk tovább, a hibákat ki kell javítani” – tette hozzá a Lech Poznan légiósa.

„Mindenki majdnem a tizenhatos vonalánál védekezett, így nem tudtunk felérni úgy a támadásokkal, hogy azokat pontosan be tudjuk fejezni – nyilatkozta a fehérváriak középpályása, Gyurcsó Ádám. – Megvoltak a lehetőségeink, de ezeket pontosabban kell kihasználni ahhoz, hogy megnyerjük a meccset. Talán az a kis frissesség hiányzott, ami a kapu előtt kell az utolsó passzokhoz, vagy ahhoz, hogy gólra váltsuk a támadást. Az erőnket döntően felemésztette az, hogy a saját térfelünk közepén védekeztünk, vagy még hátrébb is, így nem igazán tudtunk felérni a támadásokkal. Amikor meg felértük, akkor pontatlanul fejeztük be a támadásainkat. A bekapott góloknál egyéni hibákat is elkövettünk és a védekezésünk sem volt megfelelő. Ezeket próbáljuk meg most gyakorolni, hiszen ezek viszonylag új dolgok, amiket kérnek tőlünk, és még nem tudjuk teljesen, hogy melyik rendszerben miként, hogyan kell védekezni, ezt szeretnénk tökéletesíteni. Sok gyakorlásra van szükség még, hogy az ilyen gólokat elkerüljük.”

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Jégkorong-vb: az amerikaiak hat gólt ütöttek a németeknek a magyarok csoportjában

Jégkorong
2025.05.17. 15:22

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
2025.05.11. 23:14

A meccs emberének választott Pergel Andrej hálás, hogy megkapta a lehetőséget a válogatottban

Kézilabda
2025.05.11. 20:42

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.11. 19:28

Miklós Gergő távozott a finn kézilabda-bajnokság aranyérmesétől

Kézilabda
2025.04.30. 08:37

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45
Ezek is érdekelhetik