Válogatott: Egy új korszak fog kezdődni - Bogdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.16. 21:38
Bogdán Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint új korszak kezdődik a nemzeti csapatnál. A Bolton kapuvédője megköszönte a biztatást a szurkolóknak, a közös munkát pedig a hollandiai 8–1 után leköszönő Egervári Sándornak.

„Most, hogy vége a selejtezősorozatnak szeretnék egy-két dolgot elmondani, megosztani a közösségi háló segítségével. Először is szeretnék köszönetet mondani ezért a három évért Egervári Sándornak és a válogatott stábjának. Ebben az érában léptem először pályára a válogatottban, ezután még 17-szer védtem, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Ugyancsak szeretném megköszönni a szurkolást és a biztatást azoknak, akik mellettünk álltak és szorítottak értünk és azoknak, akik végig segítettek minket, hogy a célunkat elérjük. Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk, hogy ezt végül nem sikerült megvalósítanunk" – írja Facebook-oldalán Bogdán Ádám.Bogdán Ádám.

„Egy új korszak fog kezdődni a nemzeti csapatnál. Bízom benne, hogy mindenki levonja, levonta a tanulságokat, mint ahogyan én is levontam és magamba néztem. Azok az érzések miszerint még jobban, még alaposabban kell dolgoznom minden nap azért, hogy tovább fejlődjek és minél jobb kapussá váljak csak megerősödtek bennem. Holnaptól ezt újra Angliában tehetem meg. Az élet nem áll meg, hétvégén már a Sheffield Wednesday jön hozzánk. Szép estét mindenkinek."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik