Román-magyar: „A kapitány szerint szép karrier előtt állok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.02. 17:09
Az élvonalbeli Haladás védője, Devecseri Szilárd szerint nagyot fordult a világ körülötte azzal, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány behívta a magyar labdarúgó-válogatott bő keretébe. A 23 éves belső védő bár titkon reméli, hogy szerepet kap majd a románok elleni vb-selejtezőn, ám mindenképp elégedetten tér majd vissza klubjához.

„Most nagyon nagyot fordult a világ, de jó értelemben. Jó érzés, óriási dolog, hogy itt lehetek. Az volt az egyik távlati célom, hogy válogatott kerettag legyek, de nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar sikerül. Az edzőm, Artner Tamás szólt, hogy a szövetségi kapitány szeretne velem beszélni, és hívjam fel. Ezután Egervári Sándor elmondta, hogy mire számíthatok. Örült neki, hogy ilyen teljesítményt tudtam nyújtani, szerinte szép karrier előtt állok, és reméli, hogy meg tudom mutatni magam a válogatottban is. Természetesen számolnom kell azzal, hogy a szűk keretben is benne leszek, esetleg pályára is léphetek, de ennek esélyét nem tudom megmondani. Ha már idáig eljutott, szeretnék játszani is, de ha nem fogok, akkor is elégedetten térek vissza Szombathelyre, hiszen az első lépést már megtettem” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Devecseri Szilárd, a Haladás válogatott bő keretébe behívott védője.Devecseri Szilárd, a Haladás válogatott bő keretébe behívott védője.

Legfrissebb hírek

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

A kapitány prófétai intelme és a futballozó oroszlánok – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:35

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Egervári Sándor: Nekem a lelkem fáj…

Magyar válogatott
2025.07.15. 07:02

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik