Válogatott: Vannak bőven hibák, lehet javítani - Egervári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 13:40
Szerdán sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott a Kuvait elleni felkészülési mérkőzést megelőzően. Egervári Sándor szövetségi kapitány beszélt az ellenfélről, a mieink hibáiról és a kezdőcsapat lehetséges összeállításáról.

„A programot jól megvalósítottuk eddig, bizakodva várjuk a találkozót, még akkor is, ha rendkívül gyors, jól cselező játékosokkal szemben méretjük meg magunkat – utalt a kuvaiti válogatottra Egervári Sándor, majd beszélt a sérüléssel bajlódó Mészáros Norbertről és Pintér Ádámról is. – Annak ellenére, hogy le kellett mondanunk két játékosról, felkészültek vagyunk minden lehetőségre, változtatásra. Az elmúlt évtizedekben rossz mérkőzések voltak a válogatott számára ebben az időszakban, hiszen mindenki a szabadságát töltötte. Prágában nyerni tudtunk a csehek ellen, eredményesen és jól játszott a csapat, én ezt látom most is a fiúkon."Egervári Sándor, majd beszélt a sérüléssel bajlódó Mészáros Norbertről és Pintér Ádámról is. – Annak ellenére, hogy le kellett mondanunk két játékosról, felkészültek vagyunk minden lehetőségre, változtatásra. Az elmúlt évtizedekben rossz mérkőzések voltak a válogatott számára ebben az időszakban, hiszen mindenki a szabadságát töltötte. Prágában nyerni tudtunk a csehek ellen, eredményesen és jól játszott a csapat, én ezt látom most is a fiúkon."

„Örömmel jött mindenki, várják a mérkőzést, biztos vagyok benne, hogy magas fordulatszámon és koncentráltan fogunk futballozni. Olyan keveset tartózkodnak együtt a válogatott tagjai, hogy kötelességünk minden napot megbecsülni, és összecsiszolni a játékosokat. Az volt a tervünk, hogy Izlandon komoly mérkőzést vívunk már az új éra szellemében, ám erről sajnos lemaradtunk, Európában viszont már nem tudtunk ellenfelet találni" – folytatta a szövetségi kapitány.

Egervári szerint nem lesz könnyű a Kuvait elleni mérkőzés, a magyar válogatott komolyan fogja venni, és meg akarja nyerni.

„Ez a meccs taktikai szempontból talán kevésbé illeszthető a világbajnoki selejtezők programjába, de megint együtt van a csapat, tovább csiszolhatjuk a hibákat, amikből van még bőven. Megvan a lehetőség az új játékosok bemutatkozására és az eddig kevesebbet játszók felhozására, kíváncsiak vagyunk, mennyi plusz dolgot tudnak bevenni, remélve, hogy tudnak élni a lehetőséggel, és fokozzák a versenyhelyzetet. Sétagaloppnak nem nevezném ezt a meccset" – mondta Egervári.

„Két ízben is dolgoztam Kuvaitban, a futballfilozófia nyilván sokat nem változott az elmúlt időszakban. Szeretnénk rátapintani azokra a hiányosságaikra, a támadható védekezésükre, amivel a magunk javára tudjuk fordítani a mérkőzést. Nem feltétlenül szeretnénk hatot cserélni, az elsődleges cél, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, hiszen ez a minimális elvárás" – nyilatkozta a szövetségi kapitány, majd beszélt a kezdőcsapat lehetséges összeállításáról is.

„Kanta József a váratlanul nagyon jól szereplő MTK-nak a meghatározó játékosa, válogatott formában játszott, nagy valószínűséggel pályán lesz, és törekszünk arra is, hogy Lovrencsics Gergő is szerepet kapjon" – fogalmazott sokat sejtetően a tréner, aki korábban elárulta, hogy Böde Dániel és Bogdán Ádám is kezdeni fog csütörtökön az ETO Parkban.

 

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Kerkez Milos a világszint közelében

Légiósok
2025.01.10. 09:51

Kulcsember láthatatlan pozícióban – interjú a válogatott középpályásával, Nikitscher Tamással

Képes Sport
2024.12.24. 10:49

Szavazzon a XX. század góljára! – Hrutka János, 1998. október 14., Magyarország–Románia 1–1

Magyar válogatott
2024.12.14. 18:11
Ezek is érdekelhetik