Válogatott: Egervári reméli, nem hiányoznak a tétmeccsek

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 06:49
Egervári Sándor szövetségi kapitánynak jó néhány problémával meg kell küzdenie a jövő pénteki Románia elleni világbajnoki selejtező előtt. Nem elég, hogy zárt kapuk mögött kell játszania a csapatnak, a kerettagok egy része nem jut rendszeresen játéklehetőséghez a klubjában. A kapitány ennek ellenére bizakodó.

„A vasárnapi bajnokikat követően hétfőn már közös edzés lesz a kerettagoknak, persze aki szombaton játszott, nem ugyanazt a terhelést kapja, mint aki a hét utolsó napján lépett pályára – kezdte Egervári Sándor a Nemzeti Sportnak. – Tisztában vagyok vele, hogy az orosz Premjer-ligában még csak egy fordulót rendeztek, Norvégiában pedig a héten indul a bajnokság, de március közepe van, a versenynaptárról nem most szereztünk tudomást. Az igaz, hogy néhány futballista lábában kevés bajnoki mérkőzés van, de azt is látni kell, hogy mondjuk az orosz bajnokságban szereplő játékosaink rengeteg felkészülési találkozón léptek pályára. De említhetem a Stuttgartban mostanában mellőzött Hajnal Tamást is, folyamatosan készül a csapatával, biztosra veszem, megközelíti a csúcsformáját, és segíteni tud a válogatottnak.”

Egervári elismerte, az üres stadion miatt külső segítségért folyamodott.

„Immár végleges, hogy zárt kapus meccset játszunk, ennek kapcsán szeretnénk mindenre felkészíteni a játékosokat, ezért kikértem Nagy Sándor sportpszichológus véleményét – folytatta Egervári Sándor. – Remélem, az elkövetkező napokban előre tudunk lépni, figyelünk a labdarúgók mentális felkészítésére, és nem csak azért, mert a Magyarország–Románia összecsapásnak mindig súlya van.”

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
22 órája

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:11

A kapitány prófétai intelme és a futballozó oroszlánok – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:35

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Egervári Sándor: Nekem a lelkem fáj…

Magyar válogatott
2025.07.15. 07:02

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik