Válogatott: Beregszászon is közösen szurkolnak a drukkerek

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 17:13
A Kárpát-medencei magyar futballszurkolókkal való szolidaritás és együttérzés jeleként Beregszászon is közösen nézik a drukkerek a Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt pénteken – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Magyarország beregszászi konzulátusa, amely részt vesz az esemény szervezésében.

A kárpátaljai magyar szurkolókat is mélyen megrendítette a nemzetközi szövetség (FIFA) döntése, amelynek értelmében zárt kapuk mögött játsszák a mérkőzést. Ennek nyomán Magyarország beregszászi konzulátusa úgy döntött, hogy – a helyiek kezdeményezését támogatva – részt vállal a közös meccsnézés megszervezésében Beregszászon. A tervek szerint a találkozó közös megtekintése mintegy 200 szurkoló részvételével egy helyi étteremben történik, ahol a magyar diplomáciai testület is képviselteti magát.

A közös mérkőzésnézés előtt a résztvevőket Tóth István főkonzul köszönti Magyarország beregszászi konzulátusa nevében, majd a magyar szövetség (MLSZ) képviselője tart tájékoztatót a magyar labdarúgás helyzetéről.

A mérkőzés szünetében tombola-sorsolást és adománygyűjtést szerveznek a közeli Zápszony magyar tannyelvű iskola osztálytermeinek felújítására. Egy magát megnevezni nem kívánó vállalkozó 12 pár kapuskesztyűt, valamint a tavalyi ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság hivatalos labdáját ajánlotta fel a Puskás Akadémia hallgatóinak.

A rendezvényt támogatják a történelmi egyházak vezetői és helyi vállalkozók, akik ezzel a programmal hagyományt szeretnének teremteni a magyar kisebbség körében. Fontosnak tartják azt is, hogy így fejezzék ki összetartozás-érzésüket az egyetemes magyarsággal.

A konzulátus munkatársai teljesen természetesnek tekintik, hogy részt vesznek a magyar szervezetek által rendezett történelmi, kulturális, oktatási és hagyományőrző összejöveteleken.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41
Ezek is érdekelhetik