U21-es válogatott: háromgólos siker a Paks ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 18:43
Felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte az NB I-es MVM Paksot – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

Róth Antal együttese az eredeti tervek szerint Montenegróban a regionális bajnokság csoportkörének záró fordulójában lépett volna pályára, de a házigazda jelezte, a pályák rossz állapota miatt nem tudja megrendezni az összecsapást. A paksi beugrásnak köszönhetően nem maradt azonban mérkőzés nélkül az U21-es csapat, amely a viharos szélben az első játékrészben többet birtokolta a labdát, és Radó András találatával a 7. percben meg is szerezte a vezetést – tájékoztatott az mlsz.hu.A paksi beugrásnak köszönhetően nem maradt azonban mérkőzés nélkül az U21-es csapat, amely a viharos szélben az első játékrészben többet birtokolta a labdát, és Radó András találatával a 7. percben meg is szerezte a vezetést – tájékoztatott az mlsz.hu.

A fordulás után a paksiak kerültek fölénybe, az U21-es csapat többnyire védekezett, de kontrákból Bacsa Patrik révén az 59. és a 68. percben is betalált, így végül 3–0-ra nyert.

„Az eredménnyel maximálisan elégedettek, hiszen egy rutinos, jó játékerőt képviselő NB I-es csapatot sikerült legyőznünk – mondta Róth Antal az mlsz.hu-nak a mérkőzés után. – A meccs sok tanulsággal szolgált, szerettünk volna végig dominálni, de a jó első félidő után a másodikban több technikai hibát is elkövettünk, és már csak kontrákra futotta az erőnkből. Örülünk, hogy a Paks elvállalta a mérkőzést, és a montenegrói túra elmaradása ellenére sikerült jó meccset játszanunk.”

U21-ES VÁLOGATOTT–MVM PAKS 3–0 (1–0)
Telki edzőcentrum,
zárt kapuk mögött. V: Szőts
U21-ES VÁLOGATOTT. 1. félidő: Jova – Szolnoki, Jagodics, Kelemen D., Farkas N. – Windecker, Szakály A. – Szécsi M., Radó, Bacsa – Ugrai. 2. félidő: Dombó – Baráth, Batik, Kelemen D., Juhász D. – Windecker, Vécsei – Gyurján, Vernes, Radó – Bacsa
PAKS: Németh G. – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. (Czinger) – Kovács G. (Sifter) – Könyves (Pintér N.), Bartha, Báló (Heffler N.) – Tököli (Pap R.), Vayer (Lázok)
G: Bacsa (2), Radó

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Szélesi Zoltán szerint a sok NB I-es játékperc nem jelent automatikusan minőséget a fiataloknál

Magyar válogatott
2025.09.04. 19:25

Yaakobishvili Antal kihagyja az U21-es válogatott meccsét

Magyar válogatott
2025.09.02. 21:08

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 10:01
Ezek is érdekelhetik