Válogatott: „Mentálisan kihegyezett állapotban vagyunk"

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 18:41
Az Észtország és a Törökország elleni vb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor mentálisan sokkal erősebb állapotban látja a játékosokat most, ráadásul úgy érzi, a hollandok elleni fiaskó plusz motivációt is adhat.

A hétfő esti programot videózás zárta a telki edzőtáborban, a szakmai stáb a felvételek segítségével hívta fel a játékosok figyelmét arra, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetni a jövőben – számolt be a szövetség hivatalos honlapja.

Egervári Sándor elmondta: voltak csapathibák is a találkozón, de ezekből volt kevesebb, inkább az egyéni hibák érintettek bennünket érzékenyebben. Hajnal Tamás hozzátette: olyan játékkal, amit a hollandok ellen nyújtottunk, senki ellen nem lenne esélyünk.

„Egyrészt az őszi szezon előre haladásával egyre több mérkőzés van a lábakban, másrészt mentálisan sokkal erősebb állapotban érkeztek a játékosok. Egymás kisegítésében is sokat léptünk előre, ráadásul a hollandok elleni fiaskó plusz motivációt is adhat. Megvan a hit a srácokban, ami reményteli bizakodással tölt el" – nyilatkozta Egervári Sándor szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
19 perce

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:11

A kapitány prófétai intelme és a futballozó oroszlánok – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:35

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Egervári Sándor: Nekem a lelkem fáj…

Magyar válogatott
2025.07.15. 07:02

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik