Lipcsei Péter már edzőként lenne bajnok a Fradival

– 1990 nyarán a Honvéd–Kazincbarcika osztályozó meccsen ott volt Nyilasi Tibor, az FTC frissen kinevezett edzője. Nem titkoltan ön miatt ment ki Kispestre. Tudta, hogy figyelik a fradisták?
– Ott volt Magyar Zoltán szakosztály-igazgató is, de csak a mérkőzés után derült ki, hogy miattam jöttek.

– Ha akkor feljut a Barcika, nem igazolt volna a Ferencvároshoz?
– Szinte biztos vagyok benne, hogy akkor is az Üllői útra kerülök. Csupán az volt a kérdés, édesapám beleegyezik-e. Mert bár a családból majd' mindenki budapesti volt, apu nem tartotta valami jó ötletnek a fővárosba költözést.

– Első bajnoki mérkőzésén kétszeresen is örülhetett: győztes együttesben játszott, ráadásul idegenben verték 5–0-ra az Újpestet. Mégsem Péternek, hanem Csabának keresztelték, talán egy másik újonc, a sérült Patkós miatt. A Fradi-öltözőben egy ilyen ziccert nem hagynak ki a csapattársak...
– Az a rajt az felejthetetlen. Az ismerőseim meglepve látták a tévében, hogy Lipcsei Csabának hívnak. De hogy nem zrikáltak a többiek, abban annak is része volt, hogy alig tartózkodtam a Fradi-öltözőben.

– Ezt hogy érti?
– Nyilasi bemutatott ugyan a csapatnak, de utána a dunavarsányi edzőtáborba mentem, mert az ifikkel készültem a gyulai Eb-re. Ahol aztán a Figo-féle portugál aranygenerációval szemben estünk ki tizenegyesekkel. Itt találkoztam először későbbi barátommal, Jorge Costával, de olyan későbbi sztárok is itt voltak, mint Joao Pinto és Rui Costa. Az U20-as gárdáik akkoriban Carlos Queirozzsal kétszer is világbajnokságot nyertek.

– Kanyarodjunk vissza az induláshoz: az újpesti tábor rövid, velős, ám trágár egysorosa is ebből az időszakból ered?
– Nem! Én úgy emlékszem, hogy miután 1998-ban kölcsönben visszakerültem a Fradihoz, akkortájt született meg a rigmus.

– Bántja, bántotta?
– Az elején kicsit, főleg a trágár rész miatt. De úgy voltam vele, a szurkolók azt pécézik ki, aki sok borsot tör az orruk alá. Ebből a szempontból még büszke is lehetek... Megszoktam.

– A népszerűséget azért könnyebb volt megszokni, nem? Főleg, amikor a KEK 1991–1992-es kiírásában gólkirály lett.
– Igen, és hogy ne szálljak el, Nyilasi Tibor nagyon sokat segített. Nemcsak edzőként, meg egykori kiváló futballistaként, hanem emberként is. De érdekes, hogy bennem a Levszki Szófia és a Werder Bremen ellen szerzett góloknál jobban megmaradt a '92-es bajnoki cím. Az a csapat Nyilasival beért.

– Nem környékezték meg a menedzserek? Vagy húszévesen ez még nem volt divat?
– Dehogynem! Bár ígérgetésből több volt, mint konkrét ajánlatból.

– A Porto az 1993–1994-es KEK-sorozatban, a Ferencváros elleni találkozók során figyelt fel önre? A 6–0-s vereség után?
– Sárga lapok miatt nem játszhattam, és ki sem utaztam, mert Nyilasi pihentetett a Vasas elleni rangadóra.

– Ezen a Fáy utcai mérkőzésen szerzett három gólt?
– Nem, viszont ugyancsak nyertünk. De az a három null tényleg csodálatos volt.

– Önnek igen, ám a Vasas-drukkereknek nem biztos.
– Mindenféleképpen emlékezetes, mert az újságírók akkoriban megszavazták a meccs emberét, és amikor a találkozó háromnegyedénél beszedték a cédulákat, még 0–0-ra állt a mérkőzés. Ezért Oleg Sirinbekov kapta a legtöbb szavazatot...

– Ki szólt, hogy a Porto vevő lenne önre?
– A visszavágót kettő nullra megnyertük, s Bognár György menedzser jelezte, érdeklődnek irántam a portugálok. Mondtam is neki, »Gyuri bá', hagyjon engem békén, elegem van a kamu ajánlatokból«. Nyüzsögtek a menedzserek – emlékszem, a válogatott a németekkel játszott, Lőrincz Emilnek Klinsmannt kellett fognia, nekem meg Bobicot. Mészöly Kálmán szövetségi kapitánynak elege lett, hogy az ügynökök duruzsolnak, ezért el is hajtotta őket a csapattól.

– Köztudomású, hogy a portói évek alatt Bobby Robson kedvence volt, de súlyosan megsérült. Térdszalagszakadása után teljesen rendbe jött?
– Igen. Más kérdés, hogy azért sem tudtam stabilan visszakerülni a csapatba, mert Robson elment a Barcelonához, továbbá a sérülést követően játékba kellett lendülnöm. Ezért adtak kölcsön a Fradinak.

– Mielőtt lejárt a portói szerződése, már a zöld-fehéreknél szerepelt. Miért igazolt a Salzburghoz?
– Végül azért nem játszottam a Portóban, mert szerződtetett a Salzburg. Hans Kranklnak kellettem, s közrejátszott az is, hogy külföldön szerettem volna folytatni a pályafutásom.

– Miért tért vissza mégis az Üllői útra?
– A nagyobb fiam az iskolában rendkívül nehezen birkózott a német nyelvvel. Tulajdonképpen emiatt vállaltam, hogy bizonyos összegről lemondva hazajöjjünk. Az FTC-nél akkoriban Páncsics Miklós lett a klubigazgató, s ismét az Üllői utat választottam.

– Miként viselte az NB II-es létet? Nehéz volt csapatkapitányként példát mutatnia?
– Nehezen viseltem a kettősséget. Csank János, Garami József, Gellei Imre és László Csaba edzősége idején is a játékosok szavazták meg, ki legyen a cséká. A megtiszteltetés ugyanakkor felelősséggel is járt. Egyfelől lojálisnak kellett lennem a klubvezetőséghez, másrészt azok mellett öltöztem, akik megválasztottak. Már egy köszönésből levettem, kinek milyen a hangulata az egyébként pénzszűkében lévő klubnál. Rémes volt. Erre jött még a másodosztály…

– Pályafutása elején a válogatottban olyan edzői voltak, mint Mészöly, Jenei, Verebes és Puskás, utóbbinál mégsem volt válogatott. Miért?
– Egyszerű oka van: '93 áprilisában a feleségem várandós volt, és lemondtam a válogatottságot. Aztán már Öcsi bácsi nem hívott.

– Ön már ahhoz a generációhoz tartozik, amelyről elmondható, hiába voltak jó futballistáink, válogatott szinten nem sikerült bizonyítani. Nehéz elviselni, hogy esélyük se volt Eb-re vagy vb-re?
– Enyhe kifejezés, hogy hiányérzetem van! Annak a Mészöly-féle csapatnak lett volna esélye, amelyben egy-két kivételtől eltekintve majdnem mindenki légiós volt. Többek között Petry, Disztl László, Kiprich, Kovács Kálmán, Détári, Limperger, Lőrincz. Vagy Gellei Imre idejében a 2004-es Eb selejtezőiben a lettektől idegenben három egyes vereséget szenvedő válogatott is többre volt hivatva.

– 1997 és 2002 között öt évig nem szerepelt a válogatottban. Mi volt az oka?
– Bicskei Bertalan 1998-ban új csapatot épített, és én nem kaptam lehetőséget.

– Elgondolkodott, hogy ha nincs a majd' fél évtizedes kihagyás, akár százszoros válogatott is lehetne?
– Mit tagadjam, nekem is eszembe jutott. Nem is egyszer.

– Az elmúlt szezonban a 648. meccsén játszott az FTC-ben. Nyilván tudja, hogy az addigi csúcstartóról, Sárosi Györgyről pályát neveztek el a Népligetben. Megfordult a fejében, hogy ez önnek is jár?
– Nem, ez nem vetődött fel bennem. De nagyon büszke vagyok. Óriási dolognak tartom, mert kicsit versenyt futottam az idővel. Az is benne volt a pakliban, hogy nem döntöm meg Sárosi rekordját.

– Legendának tartja magát?
– Albert Flóriánnal, Ebedli Zolival, Nyilasival együtt emlegetnek – ilyenkor tudatosul bennem, hogy elértem valamit. Hogy legenda lennék? Inkább azt érzem, hogy tisztelnek.

– Gyakran látni U19-es, vagy éppen U17-es mérkőzéseken is. Személyes kötődése van? Vagy egyszerűen ennyire érdekli az utánpótlás?
– A kisebbik fiam, Krisztián az U14-es együttes tagja, ez a dolog személyes része. De ha lehet, nem csak őt nézem meg. Az U19-es csapatból kikerülők már az NB II-es kerethez kerülhetnek. Minél többet látom őket, annál tisztább képet kapok róluk.

– A Portónál megismerte Mourinhót. Van esélye, hogy a Real Madridhoz menjen tanulmányútra? Gyakorló edzőként mire kíváncsi leginkább?
– A pro licences edzői tanfolyamot végzem, s azon vagyok, hogy még az idén tető alá hozzuk a látogatást. Azért beszélek többes számban, mert Mourinho tényleg segít, e-mailen egyeztetünk Hogy mi érdekel a legjobban? Nyilván a rendkívül képzett stábja aládolgozik, de kíváncsi vagyok, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Beszéltem Jorge Costával, ő jelenleg a Kolozsvár trénere. Azt tanácsolta, próbáljam ellesni, José hogyan old meg egyes helyzeteket. Ami miatt az egyik legjobb edzőnek tartják, hogy a mérkőzések közben remekül alkalmazkodik a meccsszituációkhoz.

– Azt hiszem, nem nehéz a céljait megfogalmazni edzőként, de ez mégis csak az ön szájából lenne hiteles...
– Igen, idővel bajnokságot szeretnék nyerni a Fradival vezetőedzőként.