Játékostársai és tisztelői nem feledik el Varga Zoltánt

Vágólapra másolva!
2011.04.08. 09:52
Címkék
Szombaton lesz egy éve, hogy egy zuglói sporttelepen 65 évesen elhunyt Varga Zoltán, akinek hirtelen halála szinte sokkolta a futballtársadalmat.

Főleg az ötven év feletti generáció láthatta még játszani, s akik látták, azoknak nem túlzás, amit Dunai Antal, az Újpesti Dózsa egykori ezüstcipős csatára mondott Varga halála után: „Negyven évvel korábban tudta mindazt, amit napjainkban Lionel Messi.”

Immár egy éve nincs velünk a legendás nyolcas
(Fotó: Török Attila)
Immár egy éve nincs velünk a legendás nyolcas (Fotó: Török Attila)

Az összehasonlításokkal vigyázni kell, de a Ferencváros nyolcasa a hazai futball egyik meghatározó alakja volt.

Mint ismert, az 1968-as mexikóvárosi olimpián otthagyta a válogatottat, míg később többek között olyan csapatokban fordult meg, mint a Hertha, az Aberdeen, az Ajax vagy a Borussia Dortmund. Aztán 1996-ban ő lett a Ferencváros edzője, az Üllői úton pedig szelet vetett, s vihart aratott, majd később Dunaújvárosban és Győrben úgyszintén.

Edzői pályafutása után a hajdani klasszis haláláig a Digi Sport szakkommentátoraként tevékenykedett. A sportcsatorna április 8-án, péntek este 21.05 órától emlékműsorral eleveníti fel az egykori zseni életútját. Az egykori barátok és kollégák is emlékeznek Zolira.

Szombat délután 4 órától az Üllői úti Paracelsus sörözőben a szurkolók és az egykori játékostársak – köztük Szőke István, Horváth László, Rátkai László – tartanak emléknapot Varga Zoltán életét és pályafutását felidézve.

A találkozót Bede Zsolt szervezte, aki a www.vargazoli.hu honlapon gyűjti a Vargáról szóló írásokat, a ezzel is ápolja az elhunyt emlékét.

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
12 perce

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
14 perce

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
23 perce

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG KÉZILABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
28 perce

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
46 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
49 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
1 órája

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik