Válogatott: Rudolf és Dzsudzsák is nagyszerűen játszott - Lázár Pál

Vágólapra másolva!
2011.03.30. 11:08
Címkék
Lázár Pál végig a pályán tartózkodott a magyar labdarúgó-válogatott keddi, Hollandia elleni Eb-selejtezőjén, és bár a mieink 5–3-ra kikaptak, a Videoton védője több pozitívumot is talált a magyar csapat játékát illetően.
„Őrült meccs volt. Számomra a hollandok elleni keddi találkozó volt eddig a legnagyszerűbb mérkőzés a pályafutásom során – nyilatkozta Lázár az UEFA-nak. – Előtte úgy gondoltam, hogy jó védekezésre lesz szükségünk, amiből aztán kontratámadásokat vezethetünk. Végül sikerült három gólt szereznünk, mégis pont nélkül maradtunk. Jobban játszottunk, mint Budapesten, Rudolf és Dzsudzsák nagyszerű volt, ez pedig reményt adhat nekünk a következő, könnyebbnek ígérkező meccsünk előtt.”
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
9 perce

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
31 perce

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
1 órája

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
9 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik