Válogatott: a legerősebb csapat játszik az azeriek ellen, nincs kísérletezés

Vágólapra másolva!
2010.12.23. 16:38
null
Ismerős arcok lesznek pályán az azeriek ellen: a márciusi selejtezők főpróbáján nincs kísérletezés (Fotó: Németh Ferenc)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az mlsz.hu-n vezetett blogjában elárulta: a nemzeti csapat a lehető legjobb összeállításban játszik február 9-én Azerbajdzsán ellen. A felkészülési mérkőzést Dubaiban rendezik.

„Az Azerbajdzsán elleni meccs lesz az utolsó alkalom arra, hogy felkészüljünk a hollandok elleni márciusi Eb-selejtezőkre, ezért a februári összecsapásra a soron következő tétmérkőzések főpróbájaként tekintek. Ennek megfelelően már nem lesz lehetőség a kísérletezgetésre, a legjobb kerettel utazunk el Dubaiba, ami azt jelenti, hogy természetesen a légiósok is ott lesznek az együttesben, s a meccsen már kimondottan a hollandok elleni selejtezőket szem előtt tartva lépünk pályára" – írta Egervári.

„Ellenfelünk jóval mögöttünk található a világranglistán, ezzel együtt nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mindenképpen figyelmeztető jel, hogy az azeriek ősszel le tudták győzni otthon a törököket."

A VÁLOGATOTT 2011-ES PROGRAMJA
2011. február 9. Azerbajdzsán–Magyarország felkészülési s
2011. március 25. Magyarország–Hollandia Eb-selejtező o
2011. március 29. Hollandia–Magyarország Eb-selejtező i
2011. június 3. Magyarország–Luxemburg felkészülési o
2011. június 7. San Marino–Magyarország Eb-selejtező i
2011. szept. 2. Magyarország–Svédország Eb-selejtező o
2011. szept. 6. Moldova–Magyarország Eb-selejtező i
2011. október 11. Magyarország–Finnország Eb-selejtező o
o: hazai pályán, i: idegenben, s: semleges pályán

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
13 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
Tegnap, 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik