U17-es válogatott: emberhátrányban ikszeltek a mieink a szerbekkel

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
Vágólapra másolva!
2010.03.28. 09:31
Címkék
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott a csütörtöki, Németország elleni minimális vereség után szombaton az első körben a hazai együttest 2–1-re legyőző Szerbiával mérkőzött meg a Svájcban megrendezett Eb-selejtező elitkörben. Csapatunk – amely Tar Zsolt kiállítása miatt a 29. perctől emberhátrányban futballozott – 0–0-s döntetlent ért el. A nap másik mérkőzésén Svájc 1–0-ra legyőzte Németországot. Válogatottunk kedden 19.30-kor Svájc ellen zárja szereplését a tornán.

Tuboly Frigyes szövetségi edző Dombó Dávid – Poór Patrik, Tóth Ferenc, Tar Zsolt, Magyar Benjámin – Nagy Gergő, Hajdú Ádám (Vass Patrik, 69.) – Vécsei Bálint, Adorján Krisztián, Fejes János (Bodó Norbert, 59.) – Serfőző Bence (Banka Szabolcs, 50.) felállásban szerepeltette a csapatot, amely végig nagyszerűen küzdött.

Az első félidő egyenlő erők harcát hozta, ám csapatunk a 29. percben megfogyatkozott, Tar Zsolt utolsó emberként lerántotta a gólhelyzetben lévő szerb támadót, és ez piros lapot ért. Az emberelőnybe került szerbek ezután mezőnyfölényre tettek szert, de válogatottunk igen fegyelmezetten, eredményesen védekezett, és megőrizte a döntetlent. A meccs krónikájához tartozik, hogy Serfőző Bence sárga lapot kapott.

„Gratulálok a játékosoknak, akik emberhátrányban is remekül küzdöttek, rengeteget futottak, ütköztek, és végül az igen jó ellenféllel szemben értékes pontot szereztek – mondta az MLSZ honlapjának a mérkőzés után Tuboly Frigyes. – Sok ilyen meccsre lenne szükség ahhoz, hogy a fiatalok megszerezzék a kellő nemzetközi rutint, és még jobb teljesítményre legyenek képesek."

A másik mérkőzésen Svájc 1–0-ra győzött Németország ellen. Válogatottunk utolsó mérkőzését kedden játssza a tornán, csapatunk 19.30-kor Badenban Svájc ellen lép pályára.

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 4 pont
2. Svájc 3 pont
3. Németország 3 pont
4. Magyarország 1 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik