Női labdarúgás: szerdán magyar-bosnyák vb-selejtező lesz Sopronban

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.03.28. 10:23
Címkék
A női labdarúgó-világbajnokság selejtezői már javában tartanak, és a mieink kimondottan jól, veretlenül a második helyen állnak az európai 4-es csoportban. Szerdán, utolsó hazai találkozójukon Bosznia-Hercegovina együttesét fogadják Sopronban.

Ha nálunk még enyhén szólva túlzás is lenne azt állítani, hogy a tetőfokára hág az izgalom, amikor a női labdarúgásról esik szó, azért jelzi ennek a „műfajnak” egyre nagyobb népszerűségét és elfogadottságát, hogy a jövő nyári németországi világbajnokságra – a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint – már 200 ezer jegy elővételben elfogyott.

A hétfő reggeli találkozót követően Telkiben lesz az első edzés, onnan az ebéd után Tatabányára mennek játékosaink, ahol megnézik U19-es női együttesünk Svájc elleni Eb-selejtezőjét, majd folytatják útjukat Sopronba. Kedden 11 órakor – a szerdai meccs népszerűsítése, és főleg a helyi média kiszolgálása érdekében – sajtónyilvános edzés lesz a soproni Városi Stadionban.

Jövő heti vendégeink szombaton Romániát fogadták Szarajevóban, és 5–0-s vereséget szenvedtek, így változatlanul pont és lőtt gól nélkül állnak.

A Magyarország–Bosznia-Hercegovina mérkőzés szerdán 17 órakor kezdődik, a vb-selejtezőre a belépés díjtalan.

A magyar–bosnyák meccsel egy napon lesz a román–lengyel találkozó.

A nyolc európai selejtezőcsoport győztese ősszel a rájátszásban oda-visszavágós párharcban dönti el, hogy melyikük lehet ott a 2011. június 26. és július 17. közötti németországi világbajnokságon.

VÁGÓ ATTILA 22-ES KERETE
Kapusok: Szőcs Réka, Papp Eszter. Védők: Szórádi Nikolett, Szeitl Szilvia, Gál Timea, Tóth I Alexandra, Tóth II Alexandra, Krenács Lilla, Demeter Réka, Rudán Andrea. Középpályások: Gáspár Cecilia, Smuczer Angéla, Vágó Fanny, Pádár Anita, Tóth Gabriella, Jakab Réka, Godvár Katalin, Zádor Bernadett. Csatárok: Szuh Erika, Méry Rita, Nagy Anett, Fogl Katalin
CSOPORTUNK ÁLLÁSA 
1. Lengyelország              4    3    –    1   12–  5    9
2. MAGYARORSZÁG       4    2    2    –     8–  4    8
3. Románia                      4    2    1    1   10–  3    7
4. Ukrajna                         3    1    1    1     9–  5    4
5. Bosznia-Hercegovina  5    –    –    5     0–22    0
A MAGYAR CSAPAT EDDIGI EREDMÉNYEI 
Bosznia-Hercegovina–Magyarország 0–2
Magyarország–Lengyelország 4–2
Magyarország–Románia 1–1
Magyarország–Ukrajna 1–1
 A MAGYAR CSAPAT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Március 31.: Magyarország–Bosznia-Hercegovina
Április 21.:  Ukrajna–Magyarország
Június 19.: Lengyelország–Magyarország
Augusztus 25.: Románia–Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik