Sportlétesítmények: az MLSZ emlékdíjat kapott a szakmától a fejlesztésekért
Vágólapra másolva!
2009.12.02. 20:22
Megosztás
Vágólapra másolva!
Címkék
Ötödik alkalommal adta át a Sportlétesítményekért Emlékdíjat az 57 tagot tömörítő Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége, a kitüntetettek között volt a Magyar Labdarúgó Szövetség is, az elismerést kedden délelőtt Kisteleki István elnök vette át a Puskás-stadion Iharos-termében rendezett ünnepségen.
A csaknem kétévtizedes múltra visszatekintő szervezet elnöke, Tompa Andor elismerően nyilatkozott az MLSZ sokrétű létesítményfejlesztési tevékenységéről, kiemelve az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai sportberuházásának, a telki edzőközpontnak a megnyitását, a Puskás-stadion befogadóképességének hatezer férőhellyel való bővítését, valamint a már több, mint 70 átadott műfüves pályával büszkélkedő OLLÉ-OMV program sikerét.A szakmai és érdekvédelmi feladatokat ellátó SMSZ kitüntetése azt jelenti, hogy – az adományozók megfogalmazása szerint – az MLSZ példát mutat a többi sportszövetségnek a saját beruházásban történő fejlesztések terén.A labdarúgó-szövetség mellett kitüntetették Győr megyei jogú város önkormányzatát (a díjat Borkai Zsolt, az olimpiai bajnok tornászból lett polgármester vette át), valamint az éves költségvetésének két százalékát sportra fordító szarvasi önkormányzatot.