U21-es Eb-selejtező: Egervárit nem lepte meg a bosnyák siker

Vágólapra másolva!
2009.11.18. 20:20
Címkék
A helyszínen nézte meg a Bosznia-Hercegovina–Wales U21-es labdarúgó Eb-selejtezőt Egervári Sándor, a magyar csapat szövetségi edzője.
„A vendégek gyorsan vezetést szereztek, de az egyenlítésre sem kellett túl sokáig várni, sőt a második félidőben, bár előbb kihagytak egy 11-est, a házigazdák megérdemelten szerezték meg első győzelmüket s ezzel a 3 pontot – foglalta össze a látottakat a magyar szövetség honlapján Egervári, aki a helyszínen nézte végig az összecsapást. – Két, fizikailag egyformán erős játékosokból álló, jól felkészített csapatot figyeltünk meg. Mivel a bosnyákok korábban döntetlent játszottak az olaszokkal, nem lepett meg különösebben a mostani sikerük. Előzetesen azt szerettem volna legjobban, hogy megosztozzon a pontokon két riválisunk, de így sem vagyok szomorú, rosszabb lett volna, ha a csoportunkban éllovas Wales gyűjti be az újabb három pontot. Ami a jövő évi feladatokat illeti, nem lesz könnyű dolgunk, de ezt eddig is tudtuk. Itt, Szarajevóban győzni, bravúrnak számít bárki számára."
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
3 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
3 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
4 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
4 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik