Női U19-es Eb selejtező: Anglia érvényesítette a papírformát

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.04.24. 00:53
Címkék
Csütörtök délután a Magyarország–Anglia mérkőzéssel megkezdődtek a Pápán és Gyirmóton zajló női U19-es labdarúgó Eb-selejtező elitkör küzdelmei. A csoport esélyesének számító angol együttes a mieink ellen érvényre juttatta a papírformát, és 2–0-ás félidő után 4–0-ra győzött a Pápán megrendezett találkozón.
Turtóczki Sándor szövetségi edző Németh Júlia – Fülep Szabina, Tóth II Alexandra, Demeter Réka, Marsai Nikolett – Jakabfi Zsanett, Tóth I Alexandra, Zágor Bernadett (Papp Dóra, a 70. percben), Krisztin Sára – Vágó Fanny (Szabó Zsuzsanna, 80.), Szuh Erika (Jahn Klaudia, 65.) összeállításban szerepeltette válogatottunkat.Az angolok végig uralták a játékot, jóval többet birtokolták a labdát, gyorsabban, erőteljesebben futballoztak, mint a mieink. Bár a magyar csapatnak is volt néhány lehetősége, ezekkel nem tudott élni, míg a vendégek az első és a második félidőben is szereztek két-két gólt, és 4–0-ra megnyerték a mérkőzést.„Az eredmény ellenére nem vagyok elégedetlen, lányaink megpróbálták tudásuk legjavát adni, jól is teljesítettek, de a két csapat közti különbséget nem lehet puszta akarással eltüntetni – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Turtóczki Sándor. – Volt néhány helyzetünk, de ezek befejezésekor rendre rossz megoldást választottak játékosaink, míg az angolok a kellő higgadtsággal játszottak.” A nap másik mérkőzésén, Gyirmóton Spanyolország 2–0-ra nyert Finnország ellen.

A TOVÁBBI PROGRAM

Április 25., szombat
Anglia–Spanyolország, Pápa, 14.30
Magyarország–Finnország, Gyirmót, 17. 30

Április 28., kedd
Spanyolország–Magyarország, Gyirmót, 15.30
Finnország–Anglia, Pápa, 15.30
Valamennyi mérkőzésre díjtalan a belépés.

A TOVÁBBI PROGRAM

Április 25., szombat
Anglia–Spanyolország, Pápa, 14.30
Magyarország–Finnország, Gyirmót, 17. 30

Április 28., kedd
Spanyolország–Magyarország, Gyirmót, 15.30
Finnország–Anglia, Pápa, 15.30
Valamennyi mérkőzésre díjtalan a belépés.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
1 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
2 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik