A magyar labdarúgó-válogatott szerda esti világbajnoki selejtezőjén 36 ezer néző előtt hozta a kötelezőt a Puskás Ferenc Stadionban, és 3–0-ra legyőzte Máltát. A mérkőzést követően Erwin Koeman, a válogatott szövetségi kapitánya elárulta, jobban tartott a máltaiaktól, mint a szombaton, idegenben szintén megvert albánoktól.


Emlékezetes estét szerzett szurkolói számára a magyar futballválogatott. Erwin Koeman játékosai küzdelmes mérkőzésen, a 7. perctől vezetve és a hajrában magabiztossá téve a győzelmet 3–0-ra nyertek Málta ellen. A lelátón 36 ezer szurkoló kitörő lelkesedéssel fogadta a várt sikert, és a lefújás után percekig éltette a csapatot.
A válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman a meccset követően örült, hogy csapata ilyen nagyszámú szurkolóseregnek szerzett örömet, és ha „keserves” mérkőzésen is, megérdemelt győzelmet aratott.
„Nagyszerű este volt ez a magyar futball számára, zsúfolt lelátó, lelkes közönség – és győzelem! A csapat szép estét szerzett a nézőknek, az embereknek talán sikerült néhány órára elfelejteniük a nehézségeket” – mondta a meccset követően Koeman, aki elárulta, tartott a meccstől.
„Keserves mérkőzés volt, és utólag bevallom, jobban tartottam ettől a találkozótól, mint az albánok ellenitől, hiszen ezúttal csak veszítenivalónk volt. Fontos volt a korai gól, ezt követően azonban túl nagy területet engedtünk át a máltaiaknak, s nekik is volt néhány veszélyes támadásuk” – mondta Koeman.
„Végig kézben tartottuk a meccs irányítását, s talán nem túlzok, ha azt mondom, nagyobb különbséggel nyerhettünk volna. Persze maximálisan elégedett vagyok a három nullával. Csütörtökön már senki sem arra emlékezik, hogy csak a hajrában tettük biztossá a győzelmünket, hanem arra, hogy három góllal nyertünk” – mondta a találkozón 25. válogatottságát ünneplő Halmosi Péter.
„Megjegyzem, nagyon nagy szükség volt rá, hogy ennyien biztassanak minket – a jövőben is elkél majd a támogatásuk. Remélem, a győzelemmel megháláltuk a bizalmukat" – mondta a középpályás, aki nem tagadta, elfáradt a mérkőzés végére.
Dusan Fitzel, a máltaiak szövetségi kapitánya a mérkőzés elején bekapott gól miatt volt kissé bosszús a találkozó után, ám gratulált az ellenfélnek. „Nehéz beszélni egy ilyen találkozó után, ugyanolyan mérkőzést játszottunk, mint néhány nappal ezelőtt Dánia ellen. Gyors gólt kaptunk, és a végén még kettőt. Csak gratulálhatok a magyaroknak, mert nagyon jól szerepelnek a csoportban” – hangzottak Fitzel elismerő szavai.
A mérkőzést követően Juhász Roland és Szélesi Zoltán is boldogan nyilatkozott, ám nem elrejtve a hibákat. Nyilatkozatukat ide kattintva ön is megnézheti az NSO Tv-n.
A magyar válogatott jelenleg a 2. helyen áll az európai selejtezők 1. csoportjában Dánia mögött, Svédországot, Portugáliát és Albániát is megelőzve. A mieink legközelebb szeptember 5-én Svédország ellen itthon lépnek pályára.
A CSOPORT ÁLLÁSA
| 1. Dánia | 5 | 4 | 1 | – | 12–2 | +10 | 13 | ||
| 2. Magyarország | 6 | 4 | 1 | 1 | 8–2 | +6 | 13 | ||
| 3. Portugália | 5 | 1 | 3 | 1 | 6–3 | +3 | 6 | ||
| 4. Svédország | 4 | 1 | 3 | – | 2–1 | +1 | 6 | ||
| 5. Albánia | 7 | 1 | 3 | 3 | 3–6 | –3 | 6 | ||
| 6. Málta | 7 | – | 1 | 6 | 0–17 | –17 | 1 |
A MENETREND
Legfrissebb hírek

Ez van – Malonyai Péter jegyzete
Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?
Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik





