Illés Béla a társakra vár

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.08.06. 22:57
Címkék
Egy hét múlva futballparádé lesz Budapesten. Valami hasonló, mint amikor néhány éve a Manchester United, tavaly tavasszal pedig a világbajnok Brazília játszott felejthetetlen mérkőzést a Puskás Ferenc Stadionban. Ezeken a találkozókon derült ki igazán - amit persze az idősebbek a korábbi telt házas meccsek miatt pontosan tudnak -, hogy valójában milyen remek atmoszférája van a legnagyobb magyar arénának.
Ezt a remek légkört idézhetik meg a szurkolók, s garantált, a hangulatra nem lesz panasz augusztus 14-én sem. Azon az estén, amikor a világsztárokat felvonultató Real Madrid lép pályára, hogy megmérkőzzön a Puskás Ferenc-válogatottal.

Apropó: Puskás-válogatott. Rengetegen kíváncsiak arra, hogy kik alkotják majd a keretet. Nos, két név már hetekkel ezelőtt napvilágot látott. A Honvéd képviseletében (ez volt ugyebár hajdanán Puskás Ferenc csapata) a kispestiek egyik kulcsembere, Vadócz Krisztián bizonyosan helyet kap a Puskás Ferenc-válogatottban. Miként az is, hogy ezen a találkozón hivatalosan is elbúcsúztatják a válogatottól az elmúlt 15 év egyik meghatározó magyar játékosát, az MTK-ban persze tovább futballozó Illés Bélát.

Illés Béla (fehérben) csak a válogatottól búcsúzik, az MTK-ban folytatja (Afotó: M. Németh Péter)
Illés Béla (fehérben) csak a válogatottól búcsúzik, az MTK-ban folytatja (Afotó: M. Németh Péter)
Illés Béla (fehérben) csak a válogatottól búcsúzik, az MTK-ban folytatja (Afotó: M. Németh Péter)
Hogy kik lesznek a keret további tagjai, az félig-meddig nyitott kérdés. Az biztos, hogy Lothar Matthäus szövetségi kapitány az argentinok ellen készülő válogatottból több labdarúgót "átvezényel" a Puskás-együttesbe. Azaz lesznek olyanok, akik a Real Madrid, majd három nappal később az argentinok elleni meccsen is szóhoz jutnak.

A végleges névsorhirdetéssel viszont megvárja a Borsodi Liga e hét végi, második fordulóját, s azt követően hétfőn hozza nyilvánosságra a 25-26 tagú keretét. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a találkozók elsősorban felkészülési mérkőzések lesznek, hiszen a magyar válogatottra az ősszel fontos világbajnoki selejtezők várnak. Attól sem kell tartani, hogy a Real Madrid játékosai esetleg fél gőzzel játszanak Budapesten, hiszen a spanyol bajnokság alig két héttel a budapesti derbi után kezdődik, az új játékosok pedig biztosan bizonyítani akarnak Wanderley Luxemburgo vezetőedzőnek - nem is beszélve a régiekről.

Szavazás

Kijutunk Matthäusszal a vb-re?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik