Anglia: újabb magyar légiós mutatkozik be a szigetországban

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2005.08.01. 22:55
Címkék
Újabb labdarúgóval bővül az angliai magyar légió. Kovács János, aki az MTK játékosaként az előző szezont kölcsönben a Bodajknál töltötte, a következő idényben az angol harmadik ligában szereplő Chesterfield futballistája lesz.
- Tavaly nyáron az U19-es válogatottal voltam Spanyolországban, ott figyelt fel rám egy angol menedzser, az ő segítségével kerültem a Chesterfieldhez - mondta a szeptemberben a 20. születésnapját ünneplő futballista. - Három edzőmecs- csen léptem pályára, és úgy váltam el a klubvezetőktől, hogy mindent megtesznek a szerződtetésemért. Szerencsére létrejött az egyezség.- Mennyi időre szól a megállapodás?- Két évre adott kölcsön az MTK. Ha két év elteltével nem váltok klubot, vissza kell térnem az MTK-hoz, amelynél még egy évig lesz érvényes a szerződésem.- Milyen különbségeket érzékelt a magyar és angol futball között?- A tapasztalatok alapján technikai lemaradásom nem volt, inkább fejben kell felvennem a ritmust. Augusztus hatodikán kezdődik a bajnokság. Remélem, sikerül jó teljesítményt nyújtanom a Chesterfieldben, és talán egyszer megvalósulhat a gyerekkori álmom, hogy pályára léphetek a Manchester Unitedben.
Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
6 perce

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
20 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
42 perce

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
53 perce

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
1 órája

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
1 órája

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik