Lothar Matthäus maradna

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.05.20. 22:32
Címkék
Különösebb meglepetést nem okozott Bozóky Imre MLSZ-elnök pénteki bejelentése, miszerint a magyar válogatott pályaedző- jeként Szalai László tevé- kenykedik a jövőben. A László Csaba helyét elfoglaló 37 esztendős szakemberrel már korábban megkezdődtek a tárgyalások, amelyek most vezettek eredményre: a három nyelven (német, angol és holland) beszélő tréner pénteken találkozik először a Francia- ország, illetve az Izland elleni mérkőzésre készülő keret tagjaival.

"Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy Lothar Matthäus alkalmasnak talált a pályaedzői tisztségre - fogalmazott Szalai László, aki néhány hétig még nem szakít az MTK-val: a kék-fehérek U17-es csapatát a bajnokság végéig mindenképpen irányítja. - A Hungária körúton is örömmel fogadták a szövetség felkérését, ezúton is köszönöm a vezetőknek, hogy a támogatásukról biztosítottak. A hétvégém mindenesetre azzal telik, hogy ahány mérkőzést csak tudok, megtekintek, és gondolom, a kapitánnyal is leülünk még egyszer-kétszer egyeztetni. Az alapelvemet természetesen már ismeri a német szakvezető: hinnünk kell azokban a játékosokban, akiknek a nevelésébe évekig komoly munkát fektettünk."

Amikor olyan szép a világ: Szalai László a válogatott játékosait edzheti (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Amikor olyan szép a világ: Szalai László a válogatott játékosait edzheti (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Amikor olyan szép a világ: Szalai László a válogatott játékosait edzheti (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Úgy fest, Lothar Matthäus is ezt az elvet vallja: a szakember pénteken megerősítette, hogy meghosz- szabbítaná magyarországi szerző- dését. A 2003 decemberében aláírt papírok arról tanúskodnak, hogy a szövetségi kapitány 2005 decemberéig áll az MLSZ alkalmazásában - igaz, a megállapodásban szerepel egy pont, amely kimondja, hogy ha a nemzeti együttes részt vehet a 2006-os világbajnokságon, akkor a torna végéig él a kontraktus. Nos, Lothar Matthäus most így nyilatkozott: "Természetesen nem mondtunk le arról, hogy kivívjuk a jövő évi vébén való szereplés jogát, de előttem már ott lebeg a következő cél: a kettőezer-nyolcban esedékes konti- nensviadalt nem rendezhetik meg Magyarország válogatottja nélkül!"

Szavazás

Kijutunk Matthäusszal a vb-re?

Legfrissebb hírek

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
17 perce

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
40 perce

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
6 órája

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
8 órája

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
8 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája

Vasárnapi sportműsor: MotoGP-futam a Balatonnál, rajtol a US Open

Minden más foci
8 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik