Nekünk most győznünk kell!

- Mondok egy eredményt, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Tehát: négy három.
- Csehország-Finnország - válaszolja nevetve a kapitány, és Lothar Matthäus szemén látszik, tudja jól, miről van szó, de becsületére legyen mondva: remekül improvizál úgy, hogy kapásból rávágja a szombati cseh-finn meccs végeredményét.

- Nem, nem erre gondoltam. Ez a négy három éppenséggel azt jelzi, hogy Lothar Matthäus a labdarúgó-pályafutása során hétszer állt ellenfélként szemben a bolgár Hriszto Sztoicskovval, és a négy győztes meccsel szemben hármat veszített el…
- Jópofa… Azonban a magyar-bolgár világbajnoki selejtező, ez a mostani mérkőzés már nem a futballista Lothar Matthäusról és Hriszto Sztoicskovról szól, hogy ők mikor, hogyan és milyen eredménnyel találkoznak. Ezúttal a maiaknak kell megnyerniük a maguk meccsét.

- No, mindezt csak afféle lelkesítőnek szántam, hiszen ha valamit, akkor azt meglovagolhatjuk, hogy a mi kapitányunk jobb, mint a bolgároké.
- Nem vagyok jobb. Ez futball, itt becsülni kell az ellenfelet. Mindenesetre annak örülök, ha a remények arról szólnak, hogy nem maradunk alul sem játékban, sem taktikában, de hangsúlyozom: nem rólunk, kapitányokról szól ez a meccs.

A sztoicskovi stílus: csípés, rúgás, harapás

- Hriszto Sztoicskov lapunknak azt mondta: a magyar válogatotton meglátszik Lothar Matthäus keze nyoma, a csapat olyan, mint ön volt német sztárfutballistaként, azaz agresszív. Ehhez mit szól?
- Örülök ennek.

- Akkor most mondja meg ön: milyen a bolgár válogatott?
- Mint amilyen Hriszto Sztoicskov volt játékoskorában…

- Borítékoltam a választ.
- De van tovább is: a bolgárok mennek előre, akaratosak, harcosak, kemények, csípnek, harapnak, az élő fába is belekötnek, akarják a sikert, mint Hriszto játékoskorában.

- És mit érnek vele: a svédek ellen szombaton csíphettek, rúghattak, akarhattak, végül simán kikaptak.
- Nana! Simán?! Én láttam a meccset Szófiában, és mondhatom, a bolgárok jóval intenzívebb futballt játszottak, mint a riválisuk. Megállás nélkül támadtak, nyomás alatt tartották az ellenfelet, uralták a svéd térfelet. Más kérdés, hogy Lars Lagerbäck csapata van annyira egységes, és olyan hihetetlenül masszív stílusban futballozik, hogy átvészelte a nagy nyomást, talán szerencsésebb és ezzel együtt eredményesebb volt.

- Akkor adott a sikerrecept: csak le kellene másolnunk a svédek futballját, nyugodtan, türelmesen, pontosan játszani, sziklakeményen védekezni.
- Jaj, ne… Csak nem gondolja, hogy létezik két egyforma meccs. Ellenünk egy, a szombati csapathoz képest kicserélt bolgár válogatott lép majd pályára. Ott lesz a csapatban a két Petrov, Sztilian és Martin, Hriszto Janev, továbbá szerintem Vladimir Mancsev is. Minden bizonnyal az a gárda feszül majd nekünk, amelyik Zágrábban nulla kettőről állt fel, és hozta a meccset kettő kettes döntetlenre. ---- - Mi van akkor, ha egy keményebb csapat játszik ellenünk? Nekünk most nyernünk kell a bolgárok ellen, vagy…
- Ne folytassa, mert nincs vagy. Nekünk most győznünk kell.

- Folytatom: és ha nem sikerül?
- Hiába folytatja, mert ez az a felvetés, ami a lefújás pillanatáig egész egyszerűen nem létezik a gondolataim között. Ahogy mindig, úgy most is a győzelemben hiszek.

- Sajnálom, megkerülhetetlen ez a kérdés.
- Értse meg, egy meccs előtt nem ez jár egy edző fejében. Hiszek a csapatomban, abban, hogy a játékosaim győztesen vonulnak le a pályáról. Ugyanakkor - ha már ennyire erőszakos - van véleményem a magyar futballt illető jövőről is. Vannak hiányposztok a válogatotton belül, és jó lenne, ha a nemzeti csapatban idővel számíthatnék - mondjuk - Ronald Habira is…

- Állj, állj, állj! Ô nem magyar állampolgár.
- Engedje meg, hogy befejezzem a mondatot. Örülnék annak, ha azok a játékosok, akik magyarlakta vidékről érkeztek, és itt játszanak, magyar állampolgárok lehetnének, és a válogatottban is szerepelhetnének.

- No, ez azért már túl messzire mutat: néhány brazil futballzsenivel is jól járnánk…
- Kár viccelődni, mert szerintem igenis fontos lenne az, hogy azok a tehetséges játékosok, akik értékei lehetnének a magyar futballnak, azt is szolgálhassák. Félreérti, ha azt gondolja, hogy csupán az én személyes vágyálmom az, hogy a gólérzékeny Oláh Lóránt, a Debrecenben remekül teljesítő, avagy a posztján a magyar válogatottban is bátran pályára küldhető Ronald Habi, vagy a Győrött igenis jól futballozó, és még az utánpótlás-válogatott szintjén is használható Priskin Tamás segíthessen a nemzeti csapat szintjén. Önnek ez nem lenne fontos? Hangsúlyozom: jó játékosokról van szó.

- Már így is több mint hatvan labdarúgót próbált ki a válogatottnál.
- Nekem, a klubedzőkkel ellentétben, néhány napom van arra, hogy felmérjem a játékosokat, hogy testközelből tapasztaljam meg, kire számíthatok még az úgymond standard kerettagokon kívül. Nekem, a kapitánynak is szükségem van a pluszinformációkra, hogy ne csak a lelátóról figyelve, hanem az edzésen, az irányításom mellett is lássam egy-egy játékos fizikai és mentális felkészültségét. Nem hiszem, hogy ezért kellene kárhoztatni.

A futballöltöző nem csendes kávéház

- Nem is. Ellenben önön, a kapitányon kérik számon, ha a végeredmény nem úgy alakul, ahogyan azt mindenki álmodni meri avagy szeretné.
- A meccset huszonkét játékos vívja meg, és ebből az a valós produktum egyik része, amit a mi tizenegyünk nyújt majd a pályán. De egyetértek azzal is, amit mond: a nagy egészért én, a kapitány felelek.

- Most nem fél?
- Nem.
- Játszott nagy, kiélezett meccseket, éppenséggel világbajnoki döntőt is, így érdekelne, hogy ez a mostani mérkőzése, a bolgárok elleni sorsdöntő világbajnoki selejtező melyik hajdanvolt érzéséhez hasonlatos?

- Nem kell túl messzire menni, mert most ugyanazt érzem, ami a Németország elleni, tavaly nyári kaiserslauterni mérkőzésünk előtt dolgozott a lelkemben. Akkor korábbi német válogatottként, jelenkori magyar kapitányként arra gondoltam, számomra ez a meccs nagy presztízst jelent. Nyertünk. Fantasztikus volt. És a csapatom, a magyar válogatott most is képes ugyanerre: legyőzheti a bolgárokat.

- Mit gondol, sokan szurkolnak ezért?
- Rengetegen. A sikeréhség, a futball szeretete fantasztikus intenzitással van jelen Magyarországon. Azoké is, akik velem a múltbéli sikerekről, a jelenkor gyengébb eredményeiről, a hozzáállásról vitatkoznak, és azoké is, akik néha megmosolyognak az örökös pozitív szemléletem miatt. Itt szeretik ezt a játékot, és vágynak a sikerre. A bolgárok elleni meccsünk is sokakat megmozdított, mert a maguk eszközeivel segíteni akarnak. Persze nem akarok hazudni, mert értek csalódások is, de e helyütt most csak egyetlen példát említek: Détári Lajos - aki a felkérésünk után, az ígérete ellenére ugyebár végül nem utazott el Szófiába megfigyelni a bolgárokat a Szerbia-Montenegró elleni meccsre - ebbe a kategóriába tartozik.

- Előrébb lenne azzal, ha Döme elutazik? Nem ezen múlik a siker.
- Ez igaz. De maga kérdezte azt, hogy mennyien szurkolnak nekünk, és a sok jó mellett említettem egyvalamit, ami rosszul esett.

- Fájt önnek az is, hogy a pénteki zárt kapus edzőmeccsen nem látta viszont a játékosoktól a hitet, a tüzet, a lelkesedést?
- Persze, de ezt már elmondtam, így az, ami pénteken történt, ma már nem érdekes.

- Annyiban igen, hogy érdekelne: kiabált a játékosaival?
- Hm… Amennyire kellett. A futballcsapat öltözője nem csendes kávéház.

- Úgy tűnik, azóta megbékélt.
- De még mennyire! Mégpedig azért, mert az akkori hiányérzetemet elfújták az elmúlt napok tapasztalatai: harcos, akaratos és győzelemre éhes futballistákat láttam magam körül. ---- A két válogatott szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus és Hriszto Sztoicskov hét alkalommal találkozott a pályán ellenfélként, szakvezetőként viszont először csapnak össze.

Noha a német válogatottsági rekorder (Lothar Matthäus 150-szer szerepelt a Nationalelfben) a győztes mérkőzéseket tekintve szinte "behozhatatlan" előnyre tett szert a nyolcvanas években (öszszes- ségében 4-3 Lothar Matthäus javára), az általuk rúgott gólokat illetően a bolgár jobban áll.

A két aranylabdás legemlékezetesebb párviadalát az 1994-es világbajnokságon jegyezte fel a futballhistória: a címvédő németek éppen Lothar Matthäus 11-esből szerzett góljával kerültek előnybe, ami egy Hriszto Sztoicskov-féle, ám tőle merőben nem szokatlan pompás szabadrúgásnak köszönhetően olvadt el, majd jött Jordan Lecskov…