A megsimogatott arany

A tízéves, végtelenül kedves, tisztelettudó játékospalántát - akinek arcán mindig ott ült a mosoly -, gyorsan befogadta az ETO labdarúgó-közössége. Fehér Miklós számára ekkor már a legszebb zenét a labda pattogása szolgáltatta, annak bűvöletében élt. Gyorsan repültek a napok, és ezzel együtt rohamléptekkel fejlődött Miki tudása is, így előrelépésének útjába semmi és senki sem tudott akadályt állítani. Az Ortutay Gyula Általános Iskolában már a felső tagozat osztályainak padjait koptatta, és előrelépett az ETO focisulijában is. Az előkészítő csoportból a serdülőkhöz került, és a következő három évet már a 13, 14, 15 éves korosztályosok között, Liszkai Dezső irányítása mellett töltötte.
"Szorgalmas, mindig többre vágyó fiú volt, aki nagyon is tudta, hogy céljai elérése érdekében miben kell javulnia - mondta Fehér Miklós korábbi edzője, Liszkai Dezső, aki manapság pedagógusként dolgozik. - Már gyerekfejjel arra készült, hogy egyszer magára öltse a címeres mezt, hogy egyszer híres futballista váljék belőle. Azzal viszont tökéletesen tisztában volt, hogy az az út, melyet kijelölt a maga számára, nagyon is sok buktatót rejteget, és ezek leküzdése sok áldozattal és rengeteg munkával jár, sokat kell tanulnia, ezért mindent a labdarúgásnak rendelt alá."
Mikire ebben az időszakban már nemcsak a vele foglalkozó szakemberek, hanem a klub vezetői és fokozatosan a szurkolók is felfigyeltek. Egyre csak szaporodott azoknak a száma, akik elsősorban személye miatt váltak a korosztályos mérkőzések rendszeres látogatóivá. Még csak serdülőkorú volt, de már bemutatkozhatott a győri klub tartalékcsapatában.

Gunyhó Ferenc két év megszakítással - amikor is Szombathelyen a Haladás vezetőedzőjeként dolgozott - másfél évtizeden át volt a győriek utánpótlás-szakágvezetője, és esetenként a tartalékcsapat mestere, az élvonalban szereplő gárda pályaedzője. Ô aztán különösen jól ismerte a klubnál ekkor már féltett kincsként kezelt tehetséget.
"Mikiről számtalan felejthetetlen emlékem van - mondta Gunyhó Ferenc. - Sohasem felejtem el azt, amikor 1996-ban megnyertük a tartalékbajnokságot. Az ünnepélyes díjkiosztáskor, amelyet augusztus 17-én a stadion VIP-termében tartottunk, Farkas Balázs, Stark Péter és Ferenczi István társaságában ott mosolygott Fehér Miklós is. Tisztán emlékszem arra is, hogy az érem átvétele után hosszú időn keresztül nézte, forgatta, simogatta az érmet, ez volt élete első bajnoki aranya. Ezt az első aranyat a következő években aztán ezüst-, majd újabb arany- és egy bronzérem követte."
Gunyhó Ferenc később megható szavakkal ecsetelte, hogy Miki mennyire szerette a focit, mennyire jól érezte magát társai között a közösségben.
"Már Portugáliában, az FC Porto színeiben játszott, de amikor nyári szabadságra hazatért, máris hozzánk jött a stadionba, hogy velünk edzhessen - folytatta a szakember. - Szinte a teljes szabadságát köztünk töltötte, itt érezte jól magát, s ezeken az edzéseken rendkívüli szorgalommal dolgozott. Érezte, hogy a fejjátéka, a rúgótechnikája még nem tökéletes, hogy van csiszolnivaló. Engem arra kért, hogy szélekről, különböző helyzetekből íveljem hozzá a labdát, nem egyszer, nem tízszer, hanem százszor, hogy fejelhessen, kapásból lőhessen. Boldog voltam, mert az ő példamutatása, labdarúgás iránti szerelme és szorgalma jó hatással volt a többiekre is. A futball mellett igen szerény, tisztelettudó, igazi közösségi egyén volt, olyan, akit méltán lehetett példaképként állítani társai elé."
Fehér Miklós pályafutása rohamosan ívelt felfelé. Tizenhat évesen, 1995. november 4-én, Póczik József edzősködésének időszakában átesett az NB I-es tűz-keresztségen, majd Keglovich László (aki a gimnáziumban is tanára volt) edzősködése alatt a Győr profikeretének meghatározó tagja lett - és a történetünk innen folytatódik majd…