Lothar Matthäus és Mészöly Kálmán kibékült

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2005.01.16. 21:15
Címkék
Vasárnap az egyik hangulatos óbudai vendéglőben találkozott két korábbi világsztár. A megbeszélt randevú nem a nosztalgia jegyében jött létre, bár mindketten órákat mesélhetnének a másiknak a korábbi emlékezetes meccsekről.
Igazán szép pillanat: a parázs vita után jöhetett a baráti kézfogás (Korponai Tamás)
Igazán szép pillanat: a parázs vita után jöhetett a baráti kézfogás (Korponai Tamás)
Igazán szép pillanat: a parázs vita után jöhetett a baráti kézfogás (Korponai Tamás)
Igazán szép pillanat: a parázs vita után jöhetett a baráti kézfogás (Korponai Tamás)
Igazán szép pillanat: a parázs vita után jöhetett a baráti kézfogás (Korponai Tamás)
Igazán szép pillanat: a parázs vita után jöhetett a baráti kézfogás (Korponai Tamás)
Lothar Matthäus és Mészöly Kálmán most másról beszélgetett. Volt mit tisztázniuk, volt mit kivesézniük, hiszen az elmúlt napok szenzációját és témáját kettejük szópárbaja jelentette, előbb Lothar Matthäus, majd Mészöly Kálmán nyilatkozott hosszasan lapunkban, mondta el véleményét egyrészt a magyar futball jelenlegi helyzetéről, másrészt a másikról.
Úgy bizony, Lothar Matthäus szóvá tette, hogy Mészöly Kálmán hátba támadta, amikor a tatai edzőkonferencián őt, a külföldi kapitányt kritizálta. Erre jött Mészöly Kálmán reakciója, amelyből kiderült, hogy azok a bizonyos kritikus mondatok nem a német szakember ellen, sokkal inkább a magyar edzői kar érdekében hangzottak el.

Aztán jött a vasárnap, és a szópárbaj immár egy pohár bor mellett folytatódott. Ám ekkor már szó sem volt vitáról, hangos, indulatos érvelésről: Mészöly Kálmán és Lothar Matthäus férfiasan kezet fogott, majd udvariasan beszélgetni kezdtek. A találkozón Peter Pellady, a válogatott menedzsere tolmácsolt, és a randevú csaknem két órán át tartott, s a
61-szeres magyar, valamint a 150-szeres német válogatott majdhogynem barátként köszönt el egymástól, mi több, abban maradtak, hogy a jövőben kölcsönösen segítik egymás munkáját. Mészöly Kálmán felajánlotta, ő bármikor a kapitány rendelkezésére áll.
Van éppen elég ellenségeskedés a magyar futballban, szerencsére a Lothar Matthäus kontra Mészöly Kálmán-ügy véget ért, ahogy azt mondani szokás: immár mindkét korábbi világklasszis egy hajóban evez…
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik