Kenesei Krisztiánnak most már ajándék a futball

A történet a következő: a Skócia elleni augusztus 18-i barátságos mérkőzésre melegítő nemzeti együttes margitszigeti edzésén az akkor (és azóta is) a 25. válogatottságára készülő játékos olyan rosszul lépett, hogy még a sántikálás is nehezére esett.
- Hogy Glasgow helyett Pekingbe kellett repülnöm, az még nem lett volna akkora baj, az ellenben aligha tett jót a sérülésemnek, hogy két hét elteltével klubom vezetői gyakorlatilag rám erőszakolták a pályára lépést - kesergett az egészségesen a Kuoan Beijinget erősítő Kenesei Krisztián. - Ha még két hetet adtak volna a lábadozásra, akkor valószínűleg már szeptember második felében vígan futballoztam volna, ehelyett a helyzet rosszabodott: a végén megállapították az orvosok, hogy a vádliszakadásom csak műtéttel hozható helyre. Még az volt a szerencsém, hogy a kenyéradóim áldásukat adták a magyarországi beavatkozásra, így kerülhetett sor az operációra Székesfehérvárott október kilencedikén.
- Azóta két hónap is eltelt már, elkönyvelhető a javulás?
- Én nem jelenteném ki. Fazekas Dénes, aki a rehabilitáció jegyében gyakran masszírozza a sérült lábamat viszont amondó: még néhány nap, és labdába rúghatok. Pályafutásom eddigi részét, lekopogom, megúsztam komolyabb sérülés nélkül, így bele sem gondoltam, milyen érzés lehet az, ha valaki tétlenségre van kárhoztatva. Most már tudom: borzasztó. De hiszek a szakértőnek, vagyis bízom benne, hogy még az idén focizhatok egyet legalább a cimboráimmal. Sőt ha írnom kellene a Jézuskának, ezt kérném tőle karácsonyra.
- Kaphat mást is, teszem azt, egy ajánlatot az ETO vezetőitől…
- Érdekes, mostanság sokan érdeklődnek ez ügyben nálam.
- Győrből is?
- Konkrétumokról nem számolhatok be. Noha azt megjegyzem: bár itthon vagyok, Győr egyelőre távolinak tűnik.
- Merthogy?
- A szerződésem 2006-ig a Kuoanhoz köt, és mivel a kínaiak másfél éve sokat fizettek a játékjogomért cserébe, ráadásul a kinti teljesítményemet sem érheti kritika, nehezen tudom elképzelni, hogy csak úgy lemondanak rólam. Más lenne a képlet, ha dollárszázezreket kínálna értem egy klub, ám ismerve a magyar egyletek anyagi helyzetét, erre sajnos kevés esélyt látok.
- Sajnos? Vagyis legközelebb már nem ülne fel a Pekingbe tartó gépre.
- Félre ne értsen, nem panaszkodni akarok, végtére is egy jó bajnokságban szereplő gárda tisztességesen kereső csatára vagyok, de ha már így rákérdezett: egy európai ember számára kemény, mi több, kissé rideg az ázsiai világ, úgyhogy igen, azt hiszem, maradnék idehaza.
- Legalább megspórolna egy kínai faxot a labdarúgó-szövetségnek. Lothar Matthäus tudniillik egy minapi interjúban közölte, alig várja, hogy Kenesei Krisztiánnak újra meghívót küldhessen.
- Na, tessék, már ketten vagyunk… Olvastam a kapitány nyilatkozatát, és meg kell mondanom, nagyon jólesett, remélem, a későbbiekben meghálálom a bizalmát. Négy hét helyett immár négy hónapja nem futballozhattam, bizonyára ebben én is ludas vagyok, ám most már csak előre tekintek: reszkessenek a haverok, mert nemsokára jövök!
Kenesei amúgy már szerdán összefuthat társaival, hiszen aznap tartják a válogatottak találkozóját, ahová a szervezők elvárják azokat a játékosokat, akik korábban magukra öltötték a címeres dresszt. Ami azt illeti, nagy forgalomra lehet számítani - a meghívó többszáz futballistának szól…