A japánok nem hívták meg az aranyérmeseket

Vágólapra másolva!
2004.10.07. 23:11
Címkék
Meglehetősen sok támadás érte a napokban a Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ) a B-válogatott vasárnapi, tokiói Japán elleni fellépése kapcsán, mondván: az 1964-es tokiói olimpia fináléjában győztes magyar gárdából egyetlen futballista sem utazik a Távol-Keletre, noha a meccs apropóját éppen a csapat négy évtizedes diadala jelenti. Repült viszont (a küldöttség szerdán kelt útra) néhány sportági vezető.
A 12 találattal gólkirály Bene Ferenc sztoikus nyugalommal fogadta a hírt."Egyszerűen nem érdekel - fogalmazott az egykori klasszis. - Senkire nem haragszom, elfogadom a tényt, hogy azok a játékosok, akik olimpiai bajnokok lettek, akik kiharcolták ennek a gálameccsnek a lehetőségét, már nem méltók arra, hogy utazzanak. De mondom, nincs bennem harag, hozzá lehet itt már szokni mindenhez…"Orbán Árpád, a legendás "Jegenye", középhátvédként a csapat egyik oszlopa volt."Újságokból, televízióból, rádióból, valamint Bene Feri nyilatkozatából tudom, hogy a japánok milyen rendesek voltak, és a negyvenéves jubileum alkalmával meghívtak bennünket - mondta Orbán Árpád. - Erről hivatalosan a magyar vezetők közül senki sem értesített. Nagyon csúnya dolognak tartom azt az eljárást, hogy tulajdonképpen bennünket hívtak, mégis mások mennek. Csütörtök hajnalban még megdobbant a szívem, mikor négy órakor erőteljes csengetésre ébredtem. Sürgős távirat érkezett címemre a MOB-tól. Izgatottan bontottam fel a küldeményt, aztán csalódottan olvastam, hogy péntek délután egy órára az Olimpiai parkba invitálnak egy emléktábla avatására. Bevallom, másra számítottam…"Palotai Károly csapatkapitánya volt a 40 évvel ezelőtti olimpián aranyérmet szerző válogatottnak. Ôt egy kártyaparti közben zavartuk meg, és kértünk tőle véleményt a történtekről. Nem lehetett éppen legjobb a lapjárása, mivel lakonikus rövidséggel válaszolt: "Ami ez ügyben történt, azt inkább nem kívánom minősíteni…"Nos, ez is egy minősítés.A tisztánlátás végett azért szögezzünk le valamit. A japán szervezők lapunk megkeresésére elmondták: eleve nem invitáltak egyetlen bajnokot sem az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon az aranyérmet begyűjtő magyar válogatottból a vasárnap esedékes, jubileuminak szánt találkozóra… Ettől persze még rosszul eshet a mellőzés az aranyérmeseknek, akiket a 40 évvel ezelőtti győzelem kapcsán egyébként a jövő héten díszebéd keretében köszönt majd az MLSZ.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
6 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
7 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
7 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
7 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
7 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
8 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik