"Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel" - vágtuk vigyázzba magunkat a mérkőzés elején és végén. No igen, ha már a B-közép a lefújást követően is rázendít, abból sejteni lehet: nyert a csapat. Hogy 5-0-ra, 4-1-re vagy "csak" 3-2-re, az mindegy, a lényeg, hogy nyert.
Ünnepelték is a piros mezeseket böcsülettel: addig le nem mehettek a pályáról, amíg észak, nyugat, dél és kelet irányába meghajolva nem üdvözölték a négy lelátórészt. Zúgott a "Szép volt, fiúk!" meg a "Ria-ria-Hungária", miközben, aki valamilyen fondorlattal bejutott a pályára (mondjuk, a kamerás mobiljára hivatkozva fényképésznek adta ki magát), az már a gyepen fotóztatta magát az újkori hősökkel.Aki ekkor nem járt sikerrel, az a fertály- vagy éppen félórával később már az öltönyben pompázó futballisták oldalán pózolt. "Légyszi, írd azt, hogy Anitának szeretettel" - feszítette fehér pulcsiját a gyaníthatóan Anita névre hallgató leányzó, hogy aztán néhány másodperccel később már ott virítson a felsőjén: "Anitának szeretettel, Torghelle Sándor". Szerda délelőtt még az MLSZ szponzorálását bejelentő elektronikai cég munkatársainak is fülig ért a szájuk, igaz, ők megelégedtek azzal, hogy öngyújtó nagyságú fotómasináikkal megörökítették azt a pillanatot, amikor Lothar Matthäus átöleli a dél-koreai főnököt.
A focirajongó Orbán Viktor (jobbra) a fiával szurkolt, akit eltakart a méretes zászló - Kattintson a képre és tekintse meg galériánkat!
Egy tábor, egy zászló: a szintén a mosolygósok táborát gyarapító Orbán Viktor egy nagy magyar zászlóval (félreértés ne essék, nem Nagy-Magyarország lobogóval), utódjával (fiával, persze) az oldalán ballagott ki a klubházból, kis híján akkora tapsot kapott, mint a német vezér. "Gut, besser, Lothar" - kiáltott fel valaki, midőn a mi Matthäusunk is kilépett az ajtón, mire a drukkerek úgy megrohanták a kapitányt, mint hajdan a török sereg Eger várát. Nem elhanyagolható különbség: Jumurdzsák társainak szurok jutott, a szakembernek szurkolók lógtak a nyakán… A hármas sípszó felhangzása után tán másfél óra is eltelt már, amikor a magyar válogatottat az egyik óbudai étterembe szállító busz kigördült a Megyeri útról. Hiszik vagy sem, az utcán még ekkor is piros-fehér-zöldbe bújt fiatalok éljenezték a csapatot. Régen május 1-jén volt ilyen lelkes integetés, mint most. Az újságíró pedig azt hallotta a közvetítést a rádió révén követő, az utasokkal szerda este negyed tíz és tizenegy között szóba sem álló taxisofőrtől, hogy ezt a válogatottat igenis lehet szeretni. Na, akkor lépjünk a gázra.
