Alig várja a nagy találkozást

Igaz, amíg a Minardi pilótáját benzinnel, addig a futballistákat finomabbnál finomabb falatokkal "tankolták fel", ráadásul a japánok elleni 3–2-es győzelemre – a szövetségi kapitány hozzájárulásával – egy pofa sörrel koccintó játékosoknak külön csemegét is feltálaltak: mivel margitszigeti szálláshelyükön nem fogható a sportcsatorna, az étteremben élőben tekintethették meg a spanyol bajnokság rangadóját. Habár, mint kiderült, nem mindenki volt oda a résztvevőkért…
– A Madridért vagy a Barcelonáért szorított vasárnap?
– A Bayernért… – vágta rá kapásból Stark Péter, a negyedik válogatottságát Zico csapatával szemben letudó, most a korábbi brazil klasszis utódjai ellen készülő győri hátvéd. – A bajorok ugyanis az első számú kedvenceim, olyannyira, hogy ha kikapnak, néha egy-egy tányér is áldozatul esik, már persze ha otthon nézem a meccset… Szóval a két nagy spanyol: mind a Real, mind a Barca tetszetős futballt játszott, megjegyzem, ilyen szenzációs garnitúrával ez nem is volt nehéz. A katalánok sikerének azért komoly visszhangja volt: szobatársam, Bodnár László nagy szurkolójuk, ezért hallgathattam szépen, hogy Kluivert így, Xavi úgy…

– Sehol egy Ronaldinhóról szóló óda?
– Ôt, azt hiszem, felesleges dicsérni, úgyis tudja mindenki, mekkora zseni.
– Mások, máskor örülnének, ha egy zseni közelébe kerülnének, de amióta nyilvánosságra került, hogy Pesten szerepelnek a brazilok, aligha nőtt az irigyei száma…
– Én mégis reménykedem abban, hogy találkozom vele. Egyik legszebb élményem lenne, ha ellene, valamint csapattársai ellen futballozhatnék.
– Készül már? Elemezgeti a kis karmester játékát?
– Készülnék én, ezzel nincs gond, azzal viszont akad, hogy hiába rágja át magát az ember a videoszalagokon, hiába tanulmányozza a brazilok trükkjeit, a gyepen mindig előrukkolnak egy-két újdonsággal. Vegyük például Ronaldinho vasárnapi gólpasszát, egy zsonglőr gyönyörű megoldása volt az.
– A Nike-reklámban bemutatott varázslatához volt már szerencséje?
– A tévében igen, viszont nem bánnám, ha élőben nem látnám…
– A döntetlent aláírná a kezdés előtt?
– Mivel a világ legjobbjait fogadjuk, igen. Hozzáfűzném, nem féltem a csapatunkat, a japánok elleni győzelem önbizalmat adott nekünk, ráadásul tisztában vagyunk vele, ha nem is mindig, de az esetek többségében akarással pótolható a tudásbeli különbség. Na már most: a motivációval nem lesz problémánk szerdán.
– Essünk át a ló túlsó oldalára: Lothar Matthäus kijelentette, megverhetjük a brazilokat. Azt elárulta önöknek, hogy mivel?
– Erről még nem esett szó…
– Lenne tippje?
– Szerintem az agresszivitástól irtóznak, így ha a sportszerűség keretein belül, de keményen bánunk velük, talán megfoghatjuk őket. Hangsúlyozom, nem az a cél, hogy odavágjunk nekik, ez nem is volna tisztességes, azonban hiába számítanak a labdarúgás isteneinek, ők is emberek, egyszer-egyszer elmehet a kedvük a focitól… Noha csúnyán hangzik, célravezető lehet: el kell rontani a játékukat.
– Mintha nem is izgulna.
– Dehogynem… Ám úgy vélem, addig jó, amíg van bennem drukk a meccsek előtt.
– Képzelem, milyen állapotban lesz három hét múlva, amikor az ETO a Bayernt látja vendégül. Tényleg, kit vár jobban, Ronaldinhót vagy Michael Ballackot?
– Tudok egy köztes megoldást: Zé Robertót. Ô a müncheniek egyik legfontosabb láncszeme, közben a brazil válogatottban is gyakorta remekel. Bár úgy veszem észre, kis csapatomban, a Bayernben jobban teljesít…