Pető Tamás: mégis van remény

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.03.22. 22:04
Címkék
A második diagnózis nem igazolta az első borúlátó jóslatait, ez pedig azt jelenti, hogy Pető Tamásnak talán nem kell lemondania a március 31-i, Wales elleni válogatott mérkőzésről.
A Lothar Matthäus által a keretbe hívott bredai labdarúgó a PSV elleni bajnokin az első félidőben szenvedett térdsérülést, és bizony első elkeseredésében azt mondta, számára elúszott a jövő szerdai öszszecsapás. Hétfőn azonban már nem volt ennyire letörve."Úgy tűnik, a körülményekhez képest minden rendben van, a térdemben nincs szakadás vagy porcleválás. Ami folyadék volt a térdemben, leszívták, az orvos azt mondta, két-három nap pihenő után teljes értékű munkát végezhetek – reménykedik Pető. – A válogatottról egyelőre butaság lenne bármit is mondani, szerintem úgy péntekre eldől, mehetek-e vagy sem. László Csaba pályaedzővel már beszéltem, mondtam neki, hogy jelenleg semmit sem merek ígérni, de rajtam semmi sem fog múlni, azon leszek, hogy játszhassak Wales ellen."A futballista hozzátette, ma már nem fáj a térde, és az is megnyugtató a számára, hogy a tavalyi operációja jól sikerült, és Kezsman rúgása után sem újult ki a régi sérülése. Ettől még a tudat nem éppen felemelő, hogy a 2003–2004-es idényben már negyedszer sérül meg… Korábban a combjával, a vádlijával és a hátsó hajlítóizmával akadtak gondjai, most pedig a térdével."Volt bennem egy kis félsz, amikor bementem a kórházba, igazából csak akkor nyugodtam meg, amikor megtudtam, hogy nincs nagyobb baj. Igazából nem is fizikailag, hanem mentálisan nehéz az egészet elviselni. Kihagytam egy évet, az idény elején egészségesen visszajöttem, az első meccsen gólt szereztem, azóta viszont mintha egy horrorfilmben lennék. Remélem, most már véget ér a rémtörténet…" – mondta Pető Tamás.
Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
11 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
12 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
14 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
15 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
17 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
24 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
33 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik