Két régi kedvenc az Üllői úton

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy pillanatnyilag a két legjobb formában lévő magyar labdarúgó Lisztes Krisztián és Szabics Imre. Előbbi játékos csapata, a Werder Bremen második helyen áll a Bundesligában, és toronymagasan a legtöbb gólt szerezte – kilenccel többet, mint az ebben a versengésben holtversenyben második helyezett Bayern München és Wolfsburg –, és tudni kell, hogy a brémaiak kezdőtizenegyében alapembernek számít a 46-szoros magyar válogatott középpályás.
Ami Szabics Imrét illeti: a VfB Stuttgart nem kis részben a nyáron igazolt támadónak köszönheti a remeklését. A sváb csapat az eddig lejátszott tizenkét fordulóban még egyszer sem veszített, mindössze kétszer került a kapujába a labda, és nem utolsósorban kedvező kilátása van arra, hogy a Bajnokok Ligájában a következő körbe kerüljön.
Nos, ma Lisztes Krisztiánra és Szabics Imrére kulcsfeladat vár az Észtország elleni válogatott mérkőzésen, és ha ők képesek megismételni azt a teljesítményt, amelyet klubjukban mutatnak hétről hétre, akkor nagy valószínűséggel a győzelem sem marad el.
– Minek tulajdonítja azt a látványos támadófutbalt, amit a Bréma játszik a Bundesligában?
– Az az igazság, hogy az elmúlt bajnoki évben sem volt sok gond a támadójátékunkkal, erre az idényre azonban még jobban összeálltunk – mondta a keddi válogatott edzést követően Lisztes Krisztián. – Az edzőnk, Thomas Schaaf jó érzékkel nyúl az emberekhez, és ha valaki valamilyen okból kiesik a csapatból, akkor a helyére kerülő futballista tökéletesen tudja, mi a dolga. Szóval, nincs nagy ördöngösség, egyszerűen a helyén van mindenki az együttesben.
– Okozott a csapaton belül bármiféle feszültséget, hogy kiderült, Aílton és Mladen Krsztajics a nyáron mindenképpen távozik a klubtól, illetve, hogy önt – olaszországi hírek szerint – a Perugia szemelte ki?
– A társaim, amíg hasznára vannak a csapatnak, addig ott lesznek a kezdőtizenegyben. Itt csakis a teljesítmény számít, és ők nagyon jól teljesítenek. Hogy mi lesz velem? A Perugia érdeklődéséről nem tudok, de nyitott vagyok, és örülnék, ha ilyen kiváló együttes szerződtetne. Azonban hozzáteszem: a brémaiakkal is tárgyalok még.
– Most a negyvenhatodik válogatottságánál tart, vagyis igencsak közel a jubileumi ötvenedik fellépése. Annak idején, amikor elkezdett futballozni, akkor megfordult-e a fejében, hogy így jubilálhat?
– Álmomban sem gondoltam ilyesmire! Először csak annyit szerettem volna elérni, hogy a Ferencvárosban játszhassak, aztán válogatott akartam lenni. Ha belegondolok abba, hogy olyan játékosok nem tudtak ötveszeres válogatottak lenni, akiknek a lábuk nyomába sem léphetek, akkor egészen hihetetlen ez a szám.
– Észtország ugyanúgy a negyedik helyen végzett a selejtező csoportjában, mint a magyar válogatott, ami azonban figyelemre méltó, igencsak kevés gólt kapott. Milyen találkozóra számít?
– Szinte semmit sem tudok az észtekről, az azonban valószínű, hogy nálunk több újonc is lehetőséghez jut. Remélem, nem kell ismét csalódottan lejönnünk a pályáról.
– Mennyire foglalkoztatja az, hogy jövőre ki lesz a szövetségi kapitány?
– Nem a kapitány személye lényeges, hanem az, hogy a magyar futball elinduljon felfelé. Úgy kell teljesítenünk, hogy a közönség mellénk álljon, és ha ez sikerül, akkor nem a kapitány személye lesz az érdekes.

Szabics Imre még "csak” a hatodik válogatottságánál tart, de nem kell nagy jóstehetség annak a megállapításához: amennyiben a csatár hasonlót produkál, mint az elmúlt hónapokban, akkor évekig kihagyhatatlan lesz a nemzeti tizenegyből. A támadó nincs még 23 esztendős, mégis kivívta magának azt a rangot, hogy a szurkolók egy-egy válogatott összecsapás előtt tőle remélik elsősorban a gólt.
– Mekkora esélyt lát arra, hogy az észtek elleni mérkőzést követően is megegyezik a válogatott meccseinek és az azokon szerzett találatainak a száma?
– Természetesen szeretnék ismét a hálóba találni, ugyanis egy csatárt elsősorban a góljai minősítik – felelte Szabics Imre. – Azonban egyáltalán nem leszek szomorú, ha ez nem sikerül, a csapat viszont jó játékkal kiszolgálja a közönséget. Azt azért soha nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a labdarúgás nem egyéni sportág, bár az is igaz, a jó egyéni teljesítményekből jöhet össze a közös siker.
– Milyen érzésekkel tér vissza arra a pályára, ahol az első komoly sikereit aratta?
– Rengeteg minden történt velem, ami kapcsolható a Ferencvároshoz, így természetes, hogy számomra az Üllői úti stadion több egy átlagos futballpályánál. Remélem, egyszer majd úgy tekinthetek vissza a szerdai meccsre, mint egy felejthetetlen kilencven percre.
– Mennyire könnyű hozzászokni ahhoz, hogy mostanában igencsak fiatal átlagéletkorú csapatokban kell pályára lépnie?
– Ezzel a helyzettel most ismerkedem, ugyanis korábban a Fradiban és a Sturmban is jó néhány idősebb játékostársam volt, messze én számítottam a legfiatalabbnak. Azonban talán a példám is mutatja, hogy a legkevésbé az életkor számít, ha valaki jól futballozik, akkor teljesen mindegy, hogy harmincöt éves, esetleg éppencsak betöltötte a tizennyolcat.
– Mit gondol, a balul sikerült Eb-selejtezők után a szurkolók miként fogadják a válogatottat?
– Adott egy helyzet, amilyen most a mienk, és bizony el kellene indulni felfelé. Amikor egy együttes nehéz időszakokat él meg, akkor általában a közönség segít rajta – legalábbis külföldön én ezt szoktam meg… Magyarországon, ha siker van, akkor van szurkolás is, sikertelenség esetén azonban többnyire magára hagyják a csapatot. Remélem, szerdán tudunk úgy futballozni, hogy a nézők ismét mellénk álljanak.