Gellei Imre nem pihenhet

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.07.06. 21:45
Címkék
Labdarúgó-válogatottunk Svédország mögött a második helyen áll az Európa-bajnoki 4. selejtezőcsoportban, és így jó eséllyel pályázik arra, hogy e pozíciót a nyolcadik, azaz a záró játéknapot követően is megőrizze.
Nem véletlenül mosolygós a kapitány, Gellei Imre: a válogatott eljuthat Portugáliába (Fotó: Németh Ferenc)
Nem véletlenül mosolygós a kapitány, Gellei Imre: a válogatott eljuthat Portugáliába (Fotó: Németh Ferenc)
Nem véletlenül mosolygós a kapitány, Gellei Imre: a válogatott eljuthat Portugáliába (Fotó: Németh Ferenc)
Nem véletlenül mosolygós a kapitány, Gellei Imre: a válogatott eljuthat Portugáliába (Fotó: Németh Ferenc)
Nem véletlenül mosolygós a kapitány, Gellei Imre: a válogatott eljuthat Portugáliába (Fotó: Németh Ferenc)
Nem véletlenül mosolygós a kapitány, Gellei Imre: a válogatott eljuthat Portugáliába (Fotó: Németh Ferenc)
Amennyiben a nemzeti tizenegy szeptember 10-én győz Lettországban, majd hazai környezetben október 11-én Lengyelország ellen is három pontot szerez, akkor szinte biztosan a csoport második helyén zár – a svédek aligha hibáznak akkorát, hogy elveszítsék a jelenlegi első helyüket –, és a csapat készülhet a pótselejtezőre. Van esély tehát arra, hogy Magyarország hosszú idő után ismét ott legyen egy nagy tornán (az 1986-os mexikói világbajnokságon volt utoljára résztvevő a válogatott), a Gellei Imre vezette alakulat saját kezében tartja a sorsát.
Hogy ez így legyen, ahhoz éppúgy kellett a válogatott 3–1-es győzelme június 7-én az addigi csoportelső Lettország ellen, mint a San Marino elleni biztos, 5–0-s idegenbeli siker. Európa-bajnoki selejtezőt legközelebb szeptember 10-én játszik a válogatott Lettországban, ám az aktuális ellenfélről az elmúlt hét végén is sikerült információkat szerezni. Észtországban rendezték ugyanis a Balti-kupát, amelyen a lettek előbb a litvánokkal mérkőztek meg (2–1), majd a házigazda észtekkel játszottak (0–0). Aligha lepődik meg bárki is a híren, miszerint Gellei Imre a helyszínen tekintette meg a találkozókat…
– A magyar válogatott szempontjából rendkívül fontos a Lettország elleni selejtező, így kínálja magát a kérdés: két hónappal az összecsapás előtt milyen benyomásokat szerzett a soron következő ellenfélről?
– Ezen a felkészülési tornán is megfigyelhető volt, hogy a lettek ugyanolyan komolyan veszik a meccseket, mint a korábbi felkészülési találkozóikat – válaszolta Gellei Imre. – Akit csak tudtak, azt hazahívták a külföldön játszók közül, és számomra nem jelentett meglepetést, hogy végül az első helyen végeztek. Amit már a korábbi megfigyelések alapján is hangoztattam, azt ezúttal is tapasztaltam: Lettország válogatottjának a szervezettség az erénye.
– Még frissek a budapesti mérkőzés emlékei, ám minden bizonnyal olyan labdarúgók is szerephez jutottak a letteknél, akik egy hónapja nem voltak ott a Puskás Ferenc-stadionban.
– Sok új arcot nem fedeztem fel. Ami lényeges, hogy a tornán résztvevő három válogatott négy, négy, kettes rendszerben futballozott, ám védekezésben az egyik ék mindig visszalépett a középpályára. A letteknél a négy klasszikus védő előtt az egyik középpályás biztosítót játszott, és megfigyelhető volt, hogy a játékosaik igyekeznek több rögzített helyzetet kiharcolni. Amikor a tizenhatos oldalvonalánál jutottak szabadrúgáshoz, akkor hatan-heten rendre előrehúzódtak fejelni, mégis többször előfordult, hogy azonnal kapura rúgták a labdát. Talán mondanom sem kell, hogy ilyenkor túlzottan fellazult a védelmük, és ez jó alkalmat kínált a kontratámadások vezetésére.
– Most, amikor a klubcsapatoknál zajlik a felkészülés, szokott érdeklődni a válogatott játékosok állapotáról?
– Nem hiszem, hogy a kerettagok napi állapotáról tudnom kellene. Hagyni kell az edzőket nyugodtan dolgozni, aztán a formába hozó időszak végén természetesen kikérem a kollégák véleményét.
– Augusztus huszadikán Szlovéniában játszik a nemzeti tizenegy, és gondolom, nem bánná, ha a jelenleg csapat nélküli kerettagok, mint például Dragóner Attila és Tököli Attila sorsa mihamarabb eldőlne.
– A futballistáknak és a magyar labdarúgásnak is elemi érdeke, hogy e játékosok minél előbb csapatot találjanak maguknak. A tervek szerint augusztus tizenhetedikén, vasárnap jön össze legközelebb a keret, és bízom abban, hogy valamennyi jelölt ideális erőállapotban lesz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik