Sáfár Szabolcs lakást keres Moszkvában

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.06.16. 22:14
Címkék
Lazításról szó sincs. Sáfár Szabolcs, alighogy hazatért Salzburgba, máris újra edzésbe állt. Igaz, immár arra készül, hogy orosz színekben bizonyítson.
Amint már beszámoltunk róla, a Salzburg magyar kapusa nyáron klubot, sőt, országot vált, hiszen a Szpartak Moszkvához szerződött, és a nagy múltú együttes kapusaként az ősszel UEFA-kupa-résztvevő lehet. A klubcsere némiképp meglepő, hiszen Sáfár korábban a Bundesliga felé kacsingatott. Az oroszok azonban kitartó kérőnek bizonyultak, a magyar játékos így többször is járt Moszkvában, s a legutóbbi találkozón meg is egyezett a Szpartak illetékeseivel. Sáfárt arra az útra elkísérte a felesége is. A házaspárnak hat lakást mutattak, de egyelőre nem döntöttek arról, hol laknak majd. Az szinte kizárt, hogy olyan kertes házba költöznek, mint Salzburgban, hiszen ilyen típusú otthonok csak az orosz főváros külső kerületeiben vannak, az pedig sok-sok órás utazást jelentene nap mint nap. Éppen ezért valószínű, hogy a Sáfár család valamilyen társas- vagy panelházban rendezkedik be a nyáron is hűvös Moszkávban; a szerződéskötéskor például mindössze 12 fokot mutattak a hőmérők. Ám ez aligha zavarja a kapust, aki hosszú távra tervez, amit jelez, hogy két és fél éves szerződést kötött a Szpartakkal.
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
2 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
2 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik