A feladatra koncentrálnak

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2003.06.04. 20:38
Címkék
Fontos mérkőzésekre készül az U21-es válogatott. Ha Róth Antal együttese a következő két mérkőzését (pénteken 17.30 órától Lettország, jövő kedden San Marino ellen) megnyeri, nagy lépést tesz a csoport második helye felé. A csapat vasárnap óta együtt készül.
"Mivel az évad véget ért, ez a mostani nem egy szokványos összetartás – mondta Tomka János technikai vezető. – Az edzések programját is másképp állítottuk össze, mint eddig. A gyorsaság, a robbanékonyság, a frissesség megőrzésén van a hangsúly, mindez elengedhetetlen lesz az előttünk álló mérkőzések megnyeréséhez. Nekünk most semmi külső dologgal nem szabad foglalkoznuk, csak az összecsapásokra kell koncentrálnunk.” Róth Antal szövetségi edző a legerősebb kerettel készülhet. A két hónappal ezelőtt a svédek ellen 5–2-es sikert elért csapatból csak Szabics Imre nem léphet pályára Dunaújvárosban; a már az A-válogatottban is bemutatkozott csatár ugyanis ez alkalommal is Gellei Imre csapatával készül. Ekként persze nagyobb felelőssége lesz a többi támadónak, így a Porto légiósaként már UEFA-kupa-győzelemmel büszkélkedhető Buzsáky Ákosnak is.– Hogy érzi magát újra itthon?– Mindig öröm, ha a válogatottal készülhetek – mondta a középpályás. – Ráadásul most két sorsdöntő meccs előtt állunk. Persze jelenleg csak a lettek elleni találkozóra összpontosítunk, a San Marinó-i összecsapáson elég lesz szombattól gondolkodni. Jó csapatunk van, szerintem még az első helyről sem kell lemondanunk.– UEFA-kupa-győztesként érkezett haza. Hogyan fogadtak a csapattársak?– Örültek a sikeremnek, talán büszkék is rám egy kicsit. Boldog vagyok, hogy ha csak epizodistaként is, de részese lehettem e diadalnak. Igaz, ez a múlt, már csak a lettek elleni meccsre figyelek.– Mit gondol, mennyivel lesz nehezebb dolguk Szabics Imre nélkül?– Imre remek csatár, de az eddigi sikereket is a csapat érte el. Nem az én tisztem megmondani, ki játszhat majd helyette, de aki szóhoz jut, biztosan mindent megtesz majd, hogy pótolja őt.A dunaújvárosi találkozóra a jegyek 800 forintba kerülnek, a diákok és a nyugdíjasok viszont ingyen tekinthetik meg az utánpótlás Európa-bajnoki (egyben olimpiai) selejtezőt.
A 4. csoport állása
1. Lengyelország 4 4 18–3 12
2. MAGYARORSZÁG 4 2 2 11–7 6
3. Svédország 3 2 1 7–5 6
4. Lettország 4 2 2 6–8 6
5. San Marino 5 5 3–22 0
A 4. csoport állása
1. Lengyelország 4 4 18–3 12
2. MAGYARORSZÁG 4 2 2 11–7 6
3. Svédország 3 2 1 7–5 6
4. Lettország 4 2 2 6–8 6
5. San Marino 5 5 3–22 0
Következik: Magyarország–Lettország, San Marino–Svédország (2003. jún. 6.), Svédország–Lengyelország, San Marino–Magyarország (2003. jún. 10.), Lettország– Lengyelország, Svédország–San Marino (2003. szept. 5.), Lengyelország–Svédország, Lettország–Magyarország (2003. szept. 9.), Magyarország–Lengyelország, Svédország– Lettország (2003. okt. 10.)
Legfrissebb hírek

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
9 perce

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
26 perce

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
28 perce

„Nem öröm, de nem is tragédia” – Golovin Vlagyimir a nyári utánpótlás-világversenyekről

Kézilabda
56 perce

„Az az igazán veszélyes, ha valaki semmit sem csinál” – Hosszú Kávé Szívós Zoltánnal

Képes Sport
1 órája

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Megvan Sesko utódja Lipcsében; Donnarumma megegyezett a Man. Cityvel? – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik