Nem csupán a pénz számít

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2003.05.08. 21:33
Címkék
Néhány évvel ezelőtt még a magyar futballisták kedvelt célországának számított Izrael. A közel-keleti ország legjobb együttesei előszeretettel foglalkoztatták labdarúgóinkat; Sallói István, Czéh László, Márton Gábor, Hamar István, Sándor Tamás vagy éppen Komódi László egyaránt húzóembere volt együttesének. Mára a helyzet némileg megváltozott, ugyanis mindössze négy játékos, Halmai Gábor, Pisont István, Vezér Ádám és Nyilas Elek maradt hírmondónak a korábban 14 tagú különítményből. Közülük Nyilas Elek  aki tagja volt a Vác 1994-es bajnokcsapatának, s valamennyi mérkőzésen az első perctől az utolsóig pályán volt a Bajnokok Ligájában játszó Ferencvárosban  már eldöntötte, ötévnyi légióskodás után Magyarországon folytatja a pályafutását.
– Egy év megszakítással 1997 óta Izraelben futballozik, így valószínűleg meg tudja ítélni: miért van mostanság sokkalta kevesebb magyar légiós az ottani bajnokságban, mint mondjuk hat évvel ezelőtt?– Egyfelől azért, mert a világ labdarúgása anyagi válságban van, így értelemszerűen az izraeli klubok sincsenek olyan anyagi helyzetben, mint korábban, ráadásul a csapatok más országokból olcsóbban tudnak játékost szerződtetni – felelte Nyilas Elek. – Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a politikai helyzet miatt szinte megszűnt a turizmus, az ország rengeteg pénztől esik el, és ez a futballban is érezteti a hatását. Az Izraelben megforduló honfitársaim többsége húzóember volt a csapatában, a szurkolók kedvenceinek számítottak. Aki már profiskodott külföldön, az tudja, három-öt évet egy helyen lehúzni véletlenül nem lehet.– Nyilas Elekről a futballban élők még csak-csak tudják, hogy légióskodik, de a szurkolók közül sokan azt gondolják, már abbahagyta a játékot…– Az izraeli bajnokság tényleg nincs szem előtt, ám én még játszom, és egyelőre eszemben sincs abbahagyni a futballt. A Hapoel Nazrat-Ilit ugyan csak a második osztályban szerepel, de nem azért jöttem nyáron ebbe a gárdába, mert nem volt az első ligából ajánlatom. Ennél a klubnál olyan feltételeket kínáltak, amit nem lehetett kihagyni. Persze az anyagi jólét sem minden…– A szavaiból azt érezni, hogy hazakívánkozik…– Több mint egy éve a család nélkül élek, és a klub elnöke is érzi, ezt az életet tovább nem akarom folytatni. Kétéves szerződéshosszabbítást ajánlottak a nyártól, és nem kell ecsetelni, anyagilag nagyságrendekkel jobban járnék, mint Magyarországon. Örülök annak, hogy emberként és labdarúgóként is ragaszkodnak hozzám, azonban számomra most már a család az elsődleges. – Ismerve az ön viszonyát a futballhoz, egy pillanatig sem gondolom azt, hogy ne tudna eljátszani a hazai élvonalban. Ám Magyarországon egy harmincnégy éves labdarúgó már öregnek számít.– Jó érzés, amikor azt hallom, hogy Illés Béla vagy Lengyel Ferenc a hátán viszi a csapatát, megmutatják, hogy harmincöt, harminchat évesen is lehet jó kondícióban valaki. Véleményem szerint ők példaképek a mai fiatalok előtt, és szeretném, ha megmutathatnám, én is alkalmas vagyok hasonló szerepre. Izraelben nap nap után alig várom az edzések kezdetét, és bár kérhetnék könnyítést, a bemelegítéstől az utolsó gyakorlatig mindent végigcsinálok. Nem tagadom, itt felnéznek rám, én pedig úgy vagyok vele, ha húzóembernek vettek meg, akkor nekem példát kell mutatnom. – Nem tart attól, hogy visszamondja a biztos izraeli szerződést, és itthon meg nem lesz olyan első osztályú gárda, amelyikkel meg tud majd egyezni?– Izraelben tényleg biztos jövedelmem van, mégis hazakívánkozom a bizonytalanba. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lesz akkor, ha megegyezek egy hazai klubbal, aztán nem tud majd fizetni, és esetleg pereskedni kell. Mégis azt mondom, nekem ezt a kockázatot vállalnom kell. Tisztában vagyok azzal, hogy bármit mondok magamról, csak a pályán tudom megmutatni, nem felejtettem el futballozni…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik