Csoboth Kevin: Megértem a szövetségi kapitányt

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 11:50
Csoboth Kevin hétszer szerepelt eddig a válogatottban, de a legfrissebb keretbe nem került be (Fotó: NS-archív)
A magyar labdarúgó-válogatott idei első kerethirdetésének egyik vesztese az Újpest FC játékosa, Csoboth Kevin, aki tavaly márciusban került be először a keretbe, és azóta minden meccsre nevezte őt Marco Rossi szövetésig kapitány. Ezúttal azonban kimaradt a keretből, de a támadó a Nemzeti Sportnak elmondta, megérti a szövetségi kapitány döntését.

 

 

Ezúttal vannak olyan játékosok, akik a selejtezők során végig velünk voltak, hozzájárultak az eredményeinkhez, most azonban azért nem szerepelnek a válogatottban, mert nehézségeik vannak a klubjukban. Ide tartozik például Botka Endre, Csoboth Kevin vagy Fiola Attila. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a játékosok elbuktak és a júniusi kerethirdetésnél sem lesznek velünk. Ismerjük őket, tudjuk mire képesek, de szeretnénk mást is kipróbálni” – nyilatkozta a keddi kerethirdetés alkalmával Marco Rossi szövetségi kapitány.

A 23 éves Csoboth Kevin tavaly márciusban került be először a válogatott keretébe, az észtek elleni 1–0-ra megnyert meccsen be is mutatkozott a nemzeti csapatban, és azóta mindegyik meccsen ott volt a keretben, hétszer pályára is lépett. Azonban, ahogy arra Rossi is célzott, Csoboth az Újpestben ebben az idényben nem nyújt annyira kiemelkedő teljesítményt, mint az előzőben (akkor öt góllal és hat gólpasszal zárta az idényt, most három gólnál és három gólpassznál tart).

Megértem, elfogadom és tiszteletben tartom a kapitány döntését, én is többet várok magamtól – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére Csoboth Kevin.A tavaszi szezon folytatásában azon leszek, hogy javítani tudjak és minél több góllal, gólpasszal, jobb játékkal tudjam segíteni az Újpestet. Természetesen nem mondtam le arról, hogy visszakerüljek a válogatottba és ott lehessek az Európa-bajnokságon, de tisztában vagyok vele, ehhez jobb teljesítményre lesz szükségem.” 

A szélső abban bízik, hogy a javuló formát mutató Újpesttel együtt ő is előre tud lépni tavasszal.

Az előző két mérkőzést a Fehérvár és a Puskás Akadémia ellen megnyertük, ezt a jó sorozatot szeretnénk folytatni szombaton a Mezőkövesd ellen is. Bízom benne, én is hozzá tudok járulni az újabb sikerhez, az Újpest szurkolóinak is tartozok annyival, hogy jobban teljesítsek, akár kezdőként, akár csereként kapok lehetőséget. A legfontosabb mindig a csapat érdeke, a válogatottban és az Újpestnél is.” 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE TÖRÖKORSZÁG ÉS KOSZOVÓ ELLEN

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Freiburg – Németország), Szalai Gábor (FC Lausanne – Svájc)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kerkez Milos (Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok ), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÁRCIUSI PROGRAMJA
Március 22.
20.45: Magyarország–Törökország
Március 26.
19.00: Magyarország–Koszovó 

 

Legfrissebb hírek

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.08.16. 23:37

Bene és Albert mindenkit megkevert – vb-selejtezők, 4. rész

Képes Sport
2025.08.11. 18:53

Rossi elárulta, a légiósok nagy részének garantált a helye a válogatottban

Magyar válogatott
2025.08.08. 17:13

Rossi figyelmezteti a Fiorentinát, ne becsülje le a Paksot

Európa-konferencialiga
2025.08.06. 13:10

„Legalább a játékosok felének a nevét már ki tudom ejteni” – Orbán Viktor egy étteremben futott össze Marco Rossival

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 23:24

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2025.07.26. 20:23
Ezek is érdekelhetik