London 2012: megkapja a bronzot az eltiltott dél-koreai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.12. 18:38
Megkapja olimpiai bronzérmét Jun Vu Pak, aki a dél-koreai labdarúgó-válogatott tagjaként botrányt okozott a tavalyi, londoni játékokon.
Erről kedden döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi testülete azok után, hogy meghallgatta és figyelmeztetésben részesítette a 23 éves játékost.Jun Vu Park a Japán ellen 2–0-ra megnyert augusztus 10-i bronzmeccs után „Dokdo a mienk!” feliratú transzparenst mutatott fel. Az Olimpiai Charta szigorúan tiltja a politikai manifesztumokat az ötkarikás játékokon, ezért a NOB arra kérte a dél-koreaiakat, hogy Pak ne legyen jelen a finálét követő éremosztáskor.Az ügy előzménye az volt, hogy Ri Mjong Bak dél-koreai elnök aznap látogatást tett a Koreai Köztársaság által ellenőrzött, de Japán által is magáénak követelt japán-tengeri szigeteken, diplomáciai botrányt okozva Szöul és Tokió között. A látogatás elleni tiltakozásul a japán külügyminisztérium ideiglenesen hazarendelte szöuli nagykövetét, s behívatta a Koreai Köztársaság tokiói diplomáciai képviselőjét.Ez volt az első alkalom, hogy egy dél-koreai államfő meglátogatta a Koreai Köztársaságban Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigeteket. A lépésre napokkal az előtt került sor, hogy a Koreai Köztársaság megünnepelte a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját, s mindössze néhány órával azt megelőzően, hogy a két ország válogatottja lejátszotta volna a bronzmeccset a londoni olimpián.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

TCR World Tour: Buchan nyert; Michelisz 11. az első dél-koreai versenyen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 10:09
Ezek is érdekelhetik