Olimpia: majdnem nyolcmillió néző a közszolgálati adókon

Vágólapra másolva!
2012.08.13. 20:52
Csaknem nyolcmillióan követték a londoni olimpiát a közszolgálati tévéadók valamelyikén; a négy tévécsatornán több mint ötszáz órában sugározták az ötkarikás játékok eseményeit – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-t.

A közlés szerint az olimpiai közvetítések a közszolgálati tévéadók valamelyikén összesen 7.6 millió főt értek el: a hazai televíziónézők 83 százaléka nézte az ötkarikás játékokat. Emellett az MTVA Olimpia Tv-t, a közmédia mobilalkalmazását az eddigi adatok szerint összesen 70 ezren töltötték le.

Az MTVA közleménye szerint a július 27. és augusztus 12. között megrendezett ötkarikás játékok eseményeivel az összes közszolgálati csatorna foglalkozott: az M1 és az M2 csatornán egyenként 215 – jórészt élő közvetítés –, a Dunán 40, a Duna Worldön pedig 80 órányi összefoglaló volt az eseményekről. Mindez összesen 550 óra műsoridőt jelentett a négy tévécsatornán, emellett a Kossuth Rádió napi 16 órában közvetítette az olimpiát.

Az M1-en az egy nézőre jutó napi átlagos tévénézési idő a március-májusi időszak 64 percéről az olimpia 16 versenynapja alatt 108 percre növekedett, ami 69 százalékos bővülést jelent. Délutánonként az olimpia nézettsége 200-300 ezer, míg az esti órákban 300-400 ezer nézővel haladta meg a csatorna tavaszi átlagos nézettségét.

Kiemelték: a játékok ideje alatt az M1 hétvégi átlagos napi nézettsége 80 százalékkal növekedett a tavaszi nézettségi értékekhez képest.

A közmédia tévécsatornái összességében jelentős növekedést könyvelhettek el. A tavaszi közönségarányhoz képest egész napra együttesen 77 százalékos, főműsoridőben 85 százalékos növekedést produkáltak. A teljes adásnap és a főműsoridő tekintetében egyaránt a nézők körülbelül 23 százaléka választotta valamelyik közszolgálati tévéműsort. Az M1 önmagában is piacvezető pozícióba erősödött az olimpia 16 versenynapja alatt – hangsúlyozták.

Az átlagos nézőszámokat jóval meghaladták a magyar versenyzők kiemelkedő teljesítményét ígérő versenyszámok közvetítései, ilyenkor nem voltak ritkák a 700-800 ezres nézőszámok sem.

A legnézettebb sportesemény a 200 méteres férfi mellúszás eredményhirdetése lett augusztus 1-jén, amelyet csaknem 1.4 millióan néztek meg, ezt követte a 200 méteres női pillangóúszás döntője, ezt 1.337 millióan kísérték figyelemmel.

Milliós nézettséget ért el emellett a férfi kalapácsvetés döntője, illetve az úszó és az atlétikai eseményeken kívül két magyar olimpiai bajnok, Szilágyi Áron és Berki Krisztián eredményhirdetése is – olvasható a közleményben.

A hazai kézilabda-szövetség tájékoztatása alapján korábban beszámoltunk arról, hogy a magyar–svéd kézilabda-elődöntőre több mint 1.8 millióan voltak kíváncsiak, és a mérkőzés tartós nézőszáma megközelítette a 900 ezret.

A hirado.hu/olimpia oldalt naponta átlagosan 70 ezer egyedi látogató kereste fel. Az oldalon augusztus 8-a volt a rekordnap, ekkor játszották ugyanis a Magyarország–Izland férfi kézilabda-mérkőzést. Ezen a napon 144 ezer ember kattintott a microsite-ra, az élő közvetítésbe pedig 458 ezerszer kapcsolódtak be. Az MTVA Sport facebook oldala a múlt héten összesen 117 ezer emberhez jutott el.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
16 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik