Olimpia: Harcsa kikapott brazil ellenfelétől a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2012.08.06. 23:06
null
Harcsa Zoltán nem sokszor találta el tisztán Falcaót (Fotó: Szabó Miklós)
A londoni olimpia ökölvívótornáján a 75 kg-osok között versenyző Harcsa Zoltán a negyeddöntőben pontozással 14:10-re kikapott a brazil Esquiva Florentino Falcaótól.

A negyeddöntőben már egy jóval képzettebb ellenféllel találkozott, a 23 éves brazil kezdett sokkal aktívabban, és bár az első perc után visszavett a tempóból, 6:2-vel így is ő nyerte meg az első menetet.

A folytatásban Falcao az előnye tudatában megfontoltabban bokszolt, de Harcsa így sem tudott vele mit kezdeni. Ifjúsági olimpiai bronzérmesünk ezt a három percet is elbukta, mégpedig 5:4-re, így az utolsó menetnek mínusz ötről vágott neki.

Kisebb csodára lett volna szükség a győzelemhez, de a brazil erre nem adott lehetőséget. A pontozók 4:3-mal Harcsának adták a záró menetet, ám összesítésben 14:10-zel Falcao jutott a legjobb négy közé, ahol a brit Anthony Ogogo lesz az ellenfele.

NYILATKOZATOK

Harcsa Zoltán: „Mérges vagyok magamra, mert nem tudtam megvalósítani az edzői elképzelést. Képtelen voltam közelebb menni hozzá, az ütőtávolságot sem éreztem. Ma semmi nem jött össze, s mire belemelegedtem volna, vége is lett a meccsnek. Jobb, gyorsabb és éhesebb is volt a brazil. Vigaszom legfeljebb az lehet, hogy így is én szerepeltem a legjobban a magyar bokszolók közül. Nagy kár, hogy nem sikerült érmet szereznem. Talán majd legközelebb."

Szántó Imre, Harcsa kispesti klubedzője, volt szövetségi kapitány: „Zoli erősnek érezhette a világbajnoki bronzérmes brazilt, ezért volt visszafogottabb az elején, el is ment a nyitó menet. A nagy különbség, az amúgy sajnos reális négypontos hátrány meghatározta a folytatást, amely már szorosabb volt, de az ellenfél nagy ütései hátráltatták a közelebb zárkózásban, s meghatározónak bizonyultak, bár a befejező három percet már Zoli nyerte." (MTI)

 

OLIMPIA 2012
FÉRFI ÖKÖLVÍVÁS, 75 KG, NEGYEDDÖNTŐ
Esquiva Florentino Falcao (brazil)–HARCSA ZOLTÁN 14:10 (6:2, 5:4, 3:4)
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik