Olimpia: Most kezdem csak felfogni, hogy olimpiai bajnok vagyok - Szilágyi Áron

Vágólapra másolva!
2012.07.29. 21:17
A londoni játékok első magyar olimpiai bajnoka győzelme után röviddel nyilatkozott a Magyar Rádiónak.

„Most kezdem csak felfogni, hogy olimpiai bajnok vagyok. Most még csak úgy érzem, hogy megnyertem egy versenyt. Egészen hihetetlen érzés ez, szerintem csak hetek, hónapok múlva tudom feldolgozni. Örülök hogy vége, mert nagyon hosszú nap volt. Csakis boldogságot érzek.”

Amikor arról kérdezték, miért harapott bele az érembe, és hogy vélekedik az aranyról, így válaszolt:

„Nem akartam kliséket elsütni, nem akartam beleharapni az érembe, de Diego mondta, hogy tegyük meg. Nagyon nehéz az érem, húzza is a nyakamat... De csodálatosan néz ki, sohasem volt ilyen szép érmem. Csodálatos ékszer.”

„Most felemelő érzéseim vannak. Ezután sokkal felelősségteljesebben kell majd élnem, mindenki figyelni fog. De elsősorban a vívóknak szeretnék példaképe lenni, és szeretném, ha legközelebb a csapatversenyben is részt vehetnénk, hiszen a többiek nagyon hiányoznak nekem.”

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik