London 2012: lemarad az olimpiáról a legjobb észt teniszező

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.18. 15:46
Címkék
Bokasérülése miatt nem vehet részt a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián Kaia Kanepi észt teniszező.

„Sajnos a sérülésem nem gyógyul olyan gyorsan, mint gondoltam – mondta Kanepi, aki a wimbledoni viadalt is lemondta. – Végtelenül sajnálom, hogy nem indulhatok az olimpián, nem tudom, lesz-e még lehetőségem arra, hogy részt vegyek az ötkarikás versenyeken."

A 27 éves teniszező, aki jelenleg a 16. a női világranglistán, eddigi pályafutása során három WTA-tornát nyert egyesben, és két ízben, Athénben és Pekingben képviselte hazáját a nyári játékokon. Kanepi az első észt teniszező, aki WTA-tornát tudott nyerni, és aki bejutott egy Grand Slam-torna negyeddöntőjébe. A Tallinnban élő játékos két éve Wimbledonban és a US Openen bekerült a legjobb nyolc közé, a Roland Garroson pedig 2008-ban és az idén negyeddöntős volt.

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
5 perce

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
45 perce

Hiába Pintér Dániel gólja, kikapott az Inter Miami II

Minden más foci
1 órája

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
1 órája

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2 órája

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
7 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
8 órája
Ezek is érdekelhetik