London 2012: két hegyikerékpárosunk a húsz közé szeretne jutni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.18. 09:15
null
Hegyikerékpárban a női és a férfi szakágban is lesz magyar induló Londonban (Fotó: Werner Schalte-Lunzum)
A jövő pénteken kezdődő londoni olimpia két magyar hegyikerékpáros indulója, Benkó Barbara és Parti András egyaránt a legjobb húsz közé szeretne bekerülni.

 

Jelenleg mindketten a Mátrában edzőtáboroznak, és a vasárnapi, pilisvörösvári országos bajnokságon címvédőként állnak rajthoz. Az olimpia előtt még lesz egy versenyük: július 28-án a franciaországi világkupa-futamon szerepelnek, aztán augusztus 4-én utaznak Londonba. A nők versenye augusztus 11-én, a férfiaké pedig egy nappal később lesz.

A 22 éves Benkó – aki az első magyar női hegyikerékpáros olimpikon – a távirati irodának elmondta: szerinte nehezebb kijutni az olimpiára, mint ott jól szerepelni.

„Csupán harminc női induló lesz, a húsz közé jutással maximálisan elégedett lennék, de titkon reménykedem abban, hogy meglepetést tudok okozni a »nagyobbaknak« egy ennél még szebb helyezéssel is” – jegyezte meg a mezőny második legfiatalabb kerekese.

„Négyen leszünk U23-as versenyzők. Tapasztalatlanok vagyunk, ez lesz az első olimpiánk, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk felvenni a versenyt az idősebbekkel. A kvótaszerzés is bizonyítja, hogy ott a helyünk, számolni kell velünk” – tette hozzá a 2008-ban junior vb-ezüstérmes Benkó.

Partinak ez lesz a második olimpiája, négy éve Pekingben a 23. volt, most ezt szeretné túlszárnyalni.

„Nagyon nagy dolog, hogy a férfi és női számban is ott leszünk Londonban, hiszen egyre nehezebb kvótát szerezni. A célom, hogy megjavítsam a pekingi 23. helyemet, a vágyam a top húszba kerülés” – mondta Parti.

Azt mindketten kiemelték, hogy főleg a pénzhiány miatt még nem tesztelhették a londoni pályát, viszont sok videót, képet megnéztek róla. A technikás, gyors terepen sok lesz a sziklás rész, és a jobb közvetíthetőség miatt kevés szakasz fut a fák között.

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19
Ezek is érdekelhetik