Kemény: A legjobbakkal egy szinten állunk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.23. 16:09
null
Kiss Gergely jó erőben és esélyesként utazik Londonba (fotó: MTI/Kovács Tamás)
Kellő derűlátással várja a londoni olimpiát, így a rajtot jelentő, vasárnapi szerbek elleni csoportnyitó rangadót is a címvédő férfi vízilabda-válogatott, amely hétfőn tartotta elutazása előtti utolsó sajtónyilvános edzését.

A hazai média ezúttal is kitüntető figyelmében részesítette Kemény Dénes szövetségi kapitánynak a margitszigeti Széchy uszodában gyakorló csapatát, amely pénteken kel útra a brit fővárosba – nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy megőrizze titulusát, s ezzel megszakítás nélkül negyedszer is ötkarikás győztes legyen.

„Ha a hangulat jó, ha a játékosok hisznek magukban és egymásban, a csapat tudása legjavát fogja nyújtani Londonban – adott „előolimpiai” helyzetjelentést a szakvezető. – Nem mondom, hogy mi vagyunk a legjobbak, de azt igen, hogy a legjobbakkal egy szinten állunk. Ha úgy játszunk, ahogy tudunk, bármi lehet, s ebben az újabb arany is benne van.”

„Célunk egyértelműen az, hogy olimpiát nyerjünk – szögezte le az első ötkarikás megméretésére készülő Szivós Márton, akinek nagyapja és édesapja is játszott olimpiai bajnok csapatban. – Előre persze semmi sem állítható bizonyossággal, az viszont leszögezhető, hogy az aranyra esélyesek egyike mi vagyunk. Nüánszok döntenek majd – remélem, a mi javunkra.”

A 2004-ben és 2008-ban olimpiai aranyérmes Varga Tamás így fogalmazott: „Természetesen aranyat várok, s minden esélyünk meg is van rá. De tudomásul kell venni, hogy napjainkra a mezőny összeért, s még azt is nehéz megtippelni, hogy melyik válogatott jut be a legjobb négy közé, nemhogy azt, melyik vívja majd a döntőt – remélhetőleg velünk...”

„A három délszláv és az olasz csapattal, meg persze a miénkkel együtt öt, de ha ideveszem az amerikaiakat és a spanyolokat is, tulajdonképpen hét válogatott esélyes az első helyre – jelentette ki az MTI-nek Kiss Gergely a négy, egyformán háromszoros olimpiai bajnok pólós egyike. – Hogy melyik volt a legjobb csapat az utóbbi három olimpiát megnyerő közül? Londonban nyolc meccs után ezt is megmondom...”

KEMÉNY: CSAK AZ ARANNYAL LENNÉK ELÉGEDETT


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik