London 2012: Madarasék ismét kikaptak az amerikaiaktól

Vágólapra másolva!
2012.06.01. 08:02
null
Varga Dénesék nem bírtak az amerikaiakkal (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
A londoni olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott Newport Beachen 9–5-ös vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól. Négy nappal korábban 12–9-re nyertek az amerikaiak.

Mint ismert, Kemény Dénes együttese június 1-jéig az Egyesült Államokban, majd egy hétig Kanadában készül a londoni olimpiára. Az amerikaiak elleni első meccsen 9–5-re kapott ki a Kemény-csapat, majd a horvátok elleni találkozó 10–10-es döntetlennel ért véget.

Ezúttal három góllal elmentek a házigazdák az első negyedben, utána pedig már nem sikerült utolérni őket. A magyar csapat kapuját az első két és fél negyedben Nagy Viktor, azt követően Baksa László védte, a legeredményesebb játékosunk pedig Madaras Norbert volt két góllal.

„Volt, aki a délelőtti erős, közel háromórás edzéstől, volt, aki esetleg a tegnapi szabadnap kikapcsolódásától, de az egész csapat nagyon fásultan játszott, különösen támadásban. Borzasztó lövőteljesítményt nyújtottunk, ám nem aggódom, mert nyilvánvalóan látszanak a javulási lehetőségek. Az azért egyértelmű volt, hogy ők rákészültek, felpörögtek, nekünk pedig ez nem sikerült” – értékelt Kemény Dénes szövetségi kapitány a vlv.hu-nak.

„Mondom, nem tudom, hogy ezt a folyamatos, erős edzések okozták-e, például a délelőtti, vagy inkább a pihenőnapból való visszazökkenés. A korábbi sérültek még nem épültek fel, viszont Biros és Szécsi is megsérült, őket sem tudtam játszatni. Szécsi valószínűleg védett volna, de ez a vereség nem kapuskérdés volt. Holnap utazunk Kanadába, dolgozunk tovább.”

A magyar válogatott legközelebb Kanadával játszik hétfőn, Vancouverben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
EGYESÜLT ÁLLAMOK–MAGYARORSZÁG 9–5 (3–0, 1–1, 3–2, 2–2)
A magyar gólszerzők: Madaras 2, Varga Dénes, Varga Dániel, Kiss G.

 

Legfrissebb hírek

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
16 perce

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
51 perce

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
1 órája

Mourinho óriási bölcsességet mondott a Chelsea elleni vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
1 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
1 órája

Hazájában talált klubot a Diósgyőrtől távozó védő

Labdarúgó NB I
2 órája

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik