London 2012: Lovassy Krisztián utazhat az olimpiára

Vágólapra másolva!
2012.05.21. 10:49
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián.

A magyar szövetség (MKSZSZ) hétfői tájékoztatása szerint Kusztor Péter az első, Cziráki István pedig a második számú tartalék.

A nemzetközi szövetség (UCI) világranglistája alapján egy magyar bringás jogosult az indulásra a mezőnyversenyben, amelyet rögtön az első hivatalos ötkarikás versenynapon, július 28-án rendeznek.

Az elmúlt időszak eredményei alapján Stubán Ferenc szövetségi kapitány Lovassyt jelölte olimpiai indulónak, a szakmai kollégium tagjai pedig egy ellenszavazat mellett támogatták szereplését. A Tusnád Cycling Team versenyzője volt az egyetlen magyar, aki az idei évben a keretből Europe Tour-pontokat szerzett.

A szakmai bizottság döntését a MKSZSZ elnöksége egyhangúlag hagyta jóvá, és erről tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik