MOB: jelenleg 123 fős az olimpiai, 40 fős a paralimpiai csapat

Vágólapra másolva!
2012.04.22. 16:20
Címkék
Jelen állás szerint 123 sportoló indulhat a londoni ötkarikás játékokon, míg a paralimpián várhatóan 40 fős csapat szerepel – hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vasárnapi közgyűlésén.

Borkai Zsolt elnök az elnökség 2011. évi tevékenységéről szóló beszámolójában kiemelte, hogy tavaly a MOB az állami forrásoknak és a szponzori bevételeknek köszönhetően 6.3 milliárd forintos költségvetéssel rendelkezett. A MOB átalakította a Gerevich-ösztöndíjrendszert, s biztosította a pénzügyi támogatásokat a szakszövetségek és a sportolók számára. A 2012-es évre a sportegyesületi támogatásokat megduplázza a MOB.

Molnár Zoltán főtitkár tájékoztatója után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a MOB 2011-es pénzügyi helyzetéről szóló beszámolót, valamint a mérleget, s ugyancsak jóváhagyta a felügyelő bizottság beszámolóját, Szilágyi Dezső könyvvizsgáló jelentését, valamint – Varga Andrea gazdasági igazgató részletes tájékoztatója után – 2012-es költségvetést.

A londoni olimpiai csapat létszáma ezen a hétvégén 16 fővel nőtt: pénteken a női vízilabdások szereztek kvótát, hozzájuk csatlakozott szombaton a birkózó Ligeti Dániel és a vívó Szász Emese, továbbá egy férfi gyalogló is nevezhető.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
16 perce

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
23 perce

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
1 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
1 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik