London 2012: két év múlva visszavonul a női rúdugrás világcsúcstartója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.17. 15:29
Címkék
Harmadik olimpiai aranyérmének megszerzésére készül Londonban Jelena Iszinbajeva, aki saját magát tartja a legnagyobb ellenfelének. A női rúdugrás világcsúcstartója eldöntötte, hogy két év múlva visszavonul.

„Londonban saját magammal kell elsősorban megküzdenem, mert tudom, hogy mekkorát tudok ugrani, és azt is, hogy az a magasság vetélytársaim számára szinte elérhetetlen – nyilatkozta a laureus.com című internetes oldalnak az orosz atléta, aki 506 centiméterrel tartja a szám világrekordját szabadtéren. – Igazából nem aggódom az olimpia miatt, magabiztosan várom a játékokat, mert az életemben minden tökéletes jelenleg."

Iszinbajeva az elmúlt évek hullámzó szereplése után idén kiváló fedettpályás szezont produkált, 501 centivel megdöntötte a saját tető alatti világcsúcsát, majd világbajnokságot nyert, amely az első győzelme volt világversenyen a pekingi olimpián aratott sikere óta.

A 29 éves sztárversenyző azt is elárulta, hogy eldöntötte, két év múlva visszavonul, s az újabb ötkarikás siker mellett azt a célt tűzte ki maga elé, hogy több világcsúcsdöntést érjen el, mint a legendás Szergej Bubka. Bubka 35-ször javított rekordot, míg Iszinbajeva 30-nál jár.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
14 perce

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
39 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
48 perce

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
48 perce

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
58 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
1 órája

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
1 órája

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik