London 2012: egy szinkronúszó párosunk még kvótát szerezhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.17. 16:04
Címkék
Vasárnap dől el véglegesen, lesz-e magyar induló szinkronúszásban a londoni olimpián. Az erről határozó kvalifikációs versenyt ezen a héten rendezik a brit fővárosban, ahol a Czékus Eszter, Kiss Szofi duó próbál szerencsét.

A hazai szövetség – a két 17 esztendős szinkronúszóval egyetemben – bízik abban, hogy sikerül kiharcolni a jogot az ötkarikás játékokon való részvételre. Ehhez a vélhetően több mint 30 ország párosai alkotta mezőnyben a 20. helyhez kell minél közelebb végezniük Czékuséknak.

A selejtezőben előbb szerdán a rövid-, majd pénteken a hosszú programjukat, a kűrt adják elő a lányok, s a két számban gyűjtött pontok alapján kialakuló sorrend határoz a továbbiakról. A magyar kettős a kalkulációk szerint az alsó fertályban zár, így vasárnap, a befejező napon, amikor az utolsó nyolc helyezettet szólítják újból vízbe, megint bemutatja a kűrjét, s ennek a rangsornak az első négy duója jut ki még az olimpiára.

Czékusék a tavalyi sanghaji világbajnokságon a 22. helyet szerezték meg.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
4 perce

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
30 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
39 perce

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
39 perce

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
49 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
57 perce

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
1 órája

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik