London 2012: egy-egymillió Pálosnak, Kovácsnak és Csernoviczkinak

Vágólapra másolva!
2012.03.30. 12:34
Címkék
Tizenkét héttel a londoni nyári olimpia és tizenhéttel a paralimpiai játékok kezdete előtt a cselgáncsozó Csernoviczki Éva, az öttusázó Kovács Sarolta és a para-asztaliteniszező Pálos Péter felkészülését támogatja fejenként egymillió forinttal a K&H Csoport. A három – szakmai zsűri döntése alapján – kiválasztott, és már biztos londoni indulónak számító élsportoló pénteken ünnepség keretében vehette át az anyagi segítség tényét igazoló díjat. A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram életében ez volt a 10. ilyen összejövetel, amelyen a friss nyertesek mellett többen rész vettek a korábbi díjazottak közül is.


A tavaly juniorsikerei mellett egyéniben felnőtt vb-ezüstérmes Kovács Sarolta a „reménység", a háromszoros Eb-második, vb-bronzérmes Csernoviczki Éva a „felnőtt" kategóriában, a paralimpikonok közül pedig a vb- és Eb-címekkel büszkélkedő Pálos Péter érdemelte ki az egymilliót, s velük harmincegyre emelkedett az elmúlt hat évben ily módon egyénileg szponzoráltak köre.
A tavaly juniorsikerei mellett egyéniben felnőtt vb-ezüstérmes Kovács Sarolta a „reménység", a háromszoros Eb-második, vb-bronzérmes Csernoviczki Éva a „felnőtt" kategóriában, a paralimpikonok közül pedig a vb- és Eb-címekkel büszkélkedő Pálos Péter érdemelte ki az egymilliót, s velük harmincegyre emelkedett az elmúlt hat évben ily módon egyénileg szponzoráltak köre.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatta a több mint egy évtizedre visszanyúló együttműködést, hangoztatva, hogy „a nyugodt olimpiai és paralimpiai felkészülés biztosításához, a stabil háttér megteremtéséhez a K&H is alaposan hozzájárult az elmúlt évek folyamán".

Az egyik korábbi díjazott, a szintén londoni szereplő világ- és Európa-bajnok sportlövő, Sidi Péter a társak nevében is fogalmazott, amikor kijelentette, reményei szerint „a támogatás visszaköszön majd a magyar sportolók eredményességében a nyári olimpián".

Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
39 perce

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
46 perce

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
1 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
1 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
1 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
1 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik